„Nem fogyasztói árucikkek vagyunk”

„Nem fogyasztói árucikkek vagyunk”

Magány és üresség uralta széttöredezett társadalomban élünk, amely elvesztette a nevetés, a játék és a nyugalom értékeit – figyelmeztetett Ferenc pápa vasárnap újévi homlíliájában a római Szent Péter-bazilikában.

Mindent a közönségért – Interjú a Két Kanál együttessel

Mindent a közönségért – Interjú a Két Kanál együttessel

Mindenki szereti őket. Már zenészek is mondták: ők a legjobbak. Leggyakrabban lakodalmakban lépnek fel, de előfordulnak bálokon, egyéb rendezvényeken. Leginkább a „hangulat-maker”, vagyis a „hangulat-csináló” szó illene a két fiatalemberre, akik mindig vidámak, sokat viccelődnek, és ami a legfontosabb: értenek a közönség nyelvén. Gyurkó Róbert és Lőrincz Gábor magukról, munkájukról, a vendéglátós zenéről és terveikről…

Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: építész

Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: építész

Az épület olyan, mint egy zenemű, meg kell tervezni. Minden a „zeneszerzőn” múlik, a kivitelezés már csak technika kérdése – vallja Szarvas Péter ungvári építész. A lokálpatrióta egész élete az Ung-parti városhoz kötődik: ott él és alkot. Építészetről, városvédelemről, tervezésről beszélgettünk.

Példátlan biztonsági intézkedések közepette köszöntötte az újévet Nagy-Britannia

Példátlan biztonsági intézkedések közepette köszöntötte az újévet Nagy-Britannia

Példátlan biztonsági intézkedések közepette köszöntötték az újévet Nagy-Britanniában. Az időeltolódás miatt a kontinenstől egy órával lemaradva tartott nagyszabású szabadtéri rendezvényeket csak Londonban háromezer rendőr biztosította, és vasárnaptól a brit közlekedési rendőrség rendszeres fegyveres járőrözést kezdett a londoni metróhálózaton.

End of content

End of content