Day: 2017.02.10.

Több mint 400 delfin vetődött partra Új-Zélandon

Több mint 400 delfin vetődött partra Új-Zélandon

A Globicephalák nemébe tartozó delfinekre pénteken bukkantak rá a Déli-sziget északi csúcsán, Farewell Spitnél, ahol korábban többször is partra vetődtek tengeri emlősök, ezért úgy tartják, ezen a terület sajátosságai megzavarják az állatok navigációját.

Azért tartott ki, mert igaza volt

Azért tartott ki, mert igaza volt

Ez Szűcs Sándorról, a záhonyi vasútállomás egykori főnökéről hangzott el február 9-én, csütörtökön Csapon, amikor emléktáblát avattak a tiszteletére az egykori alma materében, a Csapi 2. Számú Széchenyi István Középiskolában.

Pályázati felhívás középiskolások és egyetemisták részére

Pályázati felhívás középiskolások és egyetemisták részére

A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet Kárpát-medencei középiskolások és egyetemisták számára a Felvidékről kitelepített magyarok április 12-i emléknapja alkalmából, azzal a céllal, hogy minél több fiatal kerülhessen közelebbi kapcsolatba – önálló alkotó- vagy kutatómunkával – a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített több mint százezer magyar ember sorsával.

End of content

End of content