Day: 2017.09.18.

Maja uralkodó sírját tárták fel Guatemalában

Maja uralkodó sírját tárták fel Guatemalában

Az előzetes kormeghatározás szerint a sír nagyjából a Kr. u. 300-350 közötti időszakból származik. Bár tulajdonosának neve a mellette talált tárgyak egyikén sem szerepel, a kutatók szerint a Wak dinasztia egyik ismert uralkodójának maradványaira bukkanhattak.

Novellapályázat 2017

Novellapályázat 2017

Az Aposztróf Kiadó szerkesztősége novellapályázatot hirdet. Tematikus megkötés nincs. Egy szerző legfeljebb három saját művel pályázhat. Eddig még nem publikált pályaműveket fogadunk el. Akár nyomtatásban, akár elektronikus formában közönség elé tárt novellák automatikusan kizárják magukat a pályázatból.

Parubij még ma aláírhatja az oktatási törvényt

Parubij még ma aláírhatja az oktatási törvényt

Andrij Parubij, a Legfelső Tanács elnöke azt tervezi, hogy azonmód aláírja az oktatási törvényt, amint az illetékes parlamenti szakbizottság elkészül a dokumentum végleges szövegével – az Ukrajinszka Pravda szerint a házelnök ezt a parlament egyeztető tanácsának szeptember 18-i ülése után jelentette ki.

Hivatalos: nyolc halottja van a romániai ítéletidőnek

Hivatalos: nyolc halottja van a romániai ítéletidőnek

A román országos katasztrófavédelmi felügyelőség (IGSU) hétfő reggeli összesítése szerint nyolc ember halálát és 137 ember sérülését okozta a vasárnap délutáni és esti vihar, mely elsősorban a bánsági, erdélyi megyéket sújtotta, de két moldvai megyére is átterjedt.

End of content

End of content