Day: 2017.10.02.

Mahera: nem sérti az ország alkotmányát az új oktatási törvény

Mahera: nem sérti az ország alkotmányát az új oktatási törvény

Andrij Mahera jogász, az ukrán Központi Választási Bizottság (CVK) helyettes vezetője szerint nem sérti az ország alkotmányát a nemrég hatályba lépett új oktatási törvény, míg Tóth Mihály, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Koreckij Állam- és Jogtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa az MTI-nek hétfőn ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy ez az értékelés nem helytálló, mert egy cikket kiragadva,…

Három amerikai tudós kapja az orvosi Nobel-díjat

Három amerikai tudós kapja az orvosi Nobel-díjat

A cirkadián ritmust, azaz a „napi biológiai órát” szabályozó molekuláris mechanizmus kutatásáért három amerikai tudós, Jeffrey C. Hall, Michael Rosbash és Michael W. Young kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat – jelentették be a Karolinska Intézetben Stockholmban.

Önkénteskedni menő!

Önkénteskedni menő!

A pályázatra olyan fotókat várunk, amelyek egyértelműen bemutatják, hogy miért is örömforrás az önkénteskedés. A képek kidolgozásában szabad kezet kapsz. Légy kreatív.

End of content

End of content