Day: 2017.12.28.

Magasabb bért követeltek a vasutasok

Magasabb bért követeltek a vasutasok

Tiltakozó akciót tartottak a vasutasok december 27-én, többek között Ivano-Frankivszk, Krivij Rih és Poltava vasútállomásain álltak meg néhány percre a vonatok az Ukrzaliznicja, az állami vasúttársaság azon döntése nyomán, hogy csupán a mozdonyvezetők bérét szándékoznak megemelni – jelentette az UNIAN hírügynökség.

Szibérián át az alpolgármesteri székig – Beszélgetés vitéz Kövér György kárpátaljai magyar érdekvédővel

Szibérián át az alpolgármesteri székig – Beszélgetés vitéz Kövér György kárpátaljai magyar érdekvédővel

Kövér György politikus, aero-geodéta, publicista, Ungvár egykori alpolgármestere, a KMKSZ alapító tagja, ungvári alapszervezetének egykori elnöke. Annak idején nagy szerepe volt abban, hogy a megyeszékhely számos utcája visszakapta az eredeti magyar nevét és hogy a város főterén felállították Petőfi Sándor szobrát.

Kettős öngyilkos merénylet történt Kabulban

Kettős öngyilkos merénylet történt Kabulban

Egy helyi hírügynökség épületénél bekövetkezett támadásban legalább negyvenen meghaltak, harmincan pedig megsebesültek – közölte az afgán belügyminisztérium. Napközben az Iszlám Állam bejelentette: ők követték el a merényleteket.

End of content

End of content