Day: 2018.01.27.

Nagycsaládok Kárpátalján: a Pataki család

Nagycsaládok Kárpátalján: a Pataki család

„Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.” A 127. zsoltár mondata belevésődött a verbőci édesanya, Pataki Tímea szívébe. Úgy gondolja, hogy az Istentől kapott ajándékot, a gyermeket nem szabad visszautasítani. Férjével, Istvánnal öt gyermekáldásban részesültek, mindegyiket vállalták. Szeretetteljesen és felelősséggel nevelik gyermekeiket. Ismerjük meg a Pataki családot!

Közös olvasás Brenzovics Marianna emlékére

Közös olvasás Brenzovics Marianna emlékére

Közös olvasást szervezett Brenzovics Marianna emlékére a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) és a Kalligram Kiadó január 25-én, a budapesti Nyitott Műhelyben. A megjelentek közösen olvasták fel a kárpátaljai szerző Hasadás című regényét, emlékezve ezzel az írónőre, akit a kortárs magyar irodalom tavaly novemberben veszített el.

A közigazgatási szabálysértési jegyzőkönyvről

A közigazgatási szabálysértési jegyzőkönyvről

„Egy éttermi vita után a rend­őrök jegyzőkönyvet vettek fel, és azt mondták, ha gyorsan aláírom, már mehetek is haza. Én viszont láttam, hogy inkább annak a férfinak a pártját fogják, akivel összeszólalkoztam, hát nem írtam alá semmit, hiába erőltették. Jól tettem? Egyáltalán, mit kell tenni ilyen helyzetben?”

End of content

End of content