Day: 2018.03.09.

Az SZBU szerint Kijevben készült terrortámadásokra az a férfi, akit teljes fegyverarzenállal a kocsijában fogtak el

Az SZBU szerint Kijevben készült terrortámadásokra az a férfi, akit teljes fegyverarzenállal a kocsijában fogtak el

Az illetékes kijevi bíróság hatvan napra előzetes letartóztatásba helyezte pénteken Volodimir Rubant, a Tisztikar elnevezésű, állítólagosan a Donyec-medencében szakadárok fogságába esettek kiszabadításával foglalkozó civil szervezet vezetőjét. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat szerint a férfi terrortámadásokra készült Kijevben. 

Tízezres tüntetést tartottak Pozsonyban

Tízezres tüntetést tartottak Pozsonyban

Helyszíni becslések szerint tízezres nagyságrendű tömeg gyűlt össze a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) terén pénteken késő délután annak a tüntetésnek a keretében amelyet „Álljunk ki a tisztességes Szlovákiáért” jelszóval hirdettek meg.

Grezsa István : Összefogással mindent el lehet érni a Kárpát-medencében

Grezsa István : Összefogással mindent el lehet érni a Kárpát-medencében

„Az óvodák és bölcsődék építése a jövőről szól, de a mának is üzen, azt, hogy összefogva, közösen mindent el tudunk érni a Kárpát-medencében” – jelentette ki Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa, a felvidéki Buzitán pénteken.

Kezdetét vette a borfesztivál Beregszászban

Kezdetét vette a borfesztivál Beregszászban

Tizenötödször nyitotta meg kapuit a Beregszászi Nemzetközi Borfesztivál a Vérke-parti városban. A Beregszászi Szent Vencel Borrend főszervezésében megvalósuló fesztivál hivatalos megnyitóját március 9-én tartották a Kossuth téren. A rendezvényre március 11-ig várnak minden érdeklődőt.

End of content

End of content