Day: 2018.06.05.

Terjed a kanyaró Kelet-Szlovákiában

Terjed a kanyaró Kelet-Szlovákiában

Járványszerűen terjed a betegség a kelet-szlovákiai Nagymihályi járásban, azon belül Deregnyő (Drahnov) községben: a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) szóvivője elmondta, hogy eddig 20 kanyarógyanús esetet jegyeztek fel – legfőképp Deregnyőből –, amelyekből 6 esetben erősítették meg a kanyaró tényét.

„Egymásból olyan nemzedéket nevelünk” – A nemzeti összetartozás napját ünnepelték Tiszakeresztúrban

„Egymásból olyan nemzedéket nevelünk” – A nemzeti összetartozás napját ünnepelték Tiszakeresztúrban

A nemzeti összetartozás napján az elszakított kárpátaljai Tiszakeresztúr közösen ünnepelt június 4-én, a budaörsi Mindszenty József Római Katolikus Óvoda és Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola tanáraival és növendékeivel. Az ünnepségnek a helyi református templom adott otthont.

Pénteken dől el, hogy ki lesz a Virtuózok győztese

Pénteken dől el, hogy ki lesz a Virtuózok győztese

A Virtuózok döntőseit fogadta szombaton a Sándor-palotában Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, egyben a műsor fővédnöke. A kicsik korcsoportjában Balázs-Piri Soma (zongora), a tiniknél Beke Márk (harsona), a nagyok között pedig Ninh Duc Hoang Long (magánének) győzött a Virtuózok, a közmédia klasszikus zenei tehetségkutatója pénteki döntőjében.

End of content

End of content