Day: 2018.08.26.

A kamillatea ezért egészséges

A kamillatea ezért egészséges

A kamillatea nemcsak könnyű elérhetősége miatt népszerű és található meg a legtöbb háztartásban. Évszázadok óta használják a legkülönbözőbb egészségügyi problémák kezelésére.

GoCamp Nagyberegen is

GoCamp Nagyberegen is

Az iskolások számára a legszebb időszak a nyári vakáció. Nem kell az iskolapadot koptatni, szabadság, élmények és megannyi lehetőség várja a feltöltekezni vágyókat. Ma már számtalan lehetőség közül válogathatunk a táborozások terén is.

Nyárbúcsúztató lekvárfőzés Mezőgecsében

Nyárbúcsúztató lekvárfőzés Mezőgecsében

Ismét a szilváé volt a főszerep a beregszászi járási Mezőgecsében augusztus 25-én, ahol a községi tanács, a KMKSZ helyi alapszervezete, valamint a Mezőgecsei Hagyományőrzők és Fejlesztők Egyesülete kilencedik alkalommal szervezte meg a Lekvárfőző Fesztivált.

Belga Nagydíj – Vettel győzött, Hamilton második

Belga Nagydíj – Vettel győzött, Hamilton második

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat, ezzel 17 pontra csökkentette a hátrányát a címvédő és a vb-pontversenyben vezető, most második Lewis Hamiltonnal, a Mercedes brit versenyzőjével szemben.

Történelmi megegyezés a Kaszpi-tenger sorsáról

Történelmi megegyezés a Kaszpi-tenger sorsáról

A Kaszpi-tenger ásványi kincsekben, olajban és gázban gazdag területéről évtizedek óta vita folyik a környező országok között. Erre a régóta megoldatlan kérdésre ad választ az érintett part menti országok, Azerbajdzsán, Irán, Kazahsztán, Oroszország és Türkmenisztán történelmi megállapodása, amit a Kaszpi-tenger felosztásáról írtak alá. – hangzott el a Világ szombati adásában.

End of content

End of content