Probléma a föld privatizációjával

Probléma a föld privatizációjával

„2013-ban privatizáltuk a földünket. Mindent befizettünk, megkaptuk a hiteles okmányt pecséttel, aláírással. Most a nagyapa elhatározta, hogy az unokára íratja a földet, de kiderült, hogy a háztáji rendben van, a föld viszont nincs. Hogy lehet ez?”

Felminősítette Ukrajnát a Moody’s

Felminősítette Ukrajnát a Moody’s

Javította Ukrajna adósosztályzatát pénteken a Moody’s Investors Service, egyebek mellett a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött készenléti hitelmegállapodással és a korrupció letörését célzó reformokkal indokolva a lépést. A nemzetközi hitelminősítő szerint a felminősítés mellett szól az is, hogy az ukrán gazdaság az Oroszországgal kialakult konfliktus hatásaival szemben is mind ellenállóképesebb.

Tízmillió dollárt ad Ukrajnának Washington

Tízmillió dollárt ad Ukrajnának Washington

Tízmillió dolláros (2,8 milliárd forint) pótlólagos segélyt ad Ukrajnának az Egyesült Államok a kercsi incidens után – jelentette be helyi idő szerint pénteken Robert Palladino, az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője közleményében.

End of content

End of content