Day: 2019.05.06.

Táncházünnep kicsiknek és nagyoknak – Táncház Napja Budapesten

Táncházünnep kicsiknek és nagyoknak – Táncház Napja Budapesten

A Hagyományok Háza május 11-én szervezi a Táncház Napját. A budapesti rendezvénynek a Liszt Ferenc tér ad otthont, ahol egész napos tánctanítással, élő zenével, kézműveskedéssel várják az érdeklődőket. A programfolyam már korábban elkezdődik: május 8-án, 9-én és 10-én is találkozhatunk néptáncos flashmobokkal, azaz villámcsődületekkel Budapest több helyszínén.

A „himnusztörvény” ellen tiltakoztak a felvidéki magyarok

A „himnusztörvény” ellen tiltakoztak a felvidéki magyarok

Több száz felvidéki magyar tiltakozott a pozsonyi parlament előtt a március végén elfogadott úgynevezett „himnusztörvény” ellen. A tiltakozást a Himnuszunk a szabadságunk nevű csoport szervezte azzal a céllal, hogy így hívják fel a figyelmet a márciusban elfogadott diszkriminatív jogszabályra. A demonstrációt Nagytárkányban is megszervezték, azok számára akik nem tudtak eljutni a szlovák fővárosba – közölte…

End of content

End of content