Day: 2020.02.11.

Űr-technológia-föld — Ösztöndíjpályázat

Űr-technológia-föld — Ösztöndíjpályázat

Gábor Dénes Nobel-díjas mérnök, fizikus, társadalmi gondolkodó, a Római Klub alapító tagja emlékére, a NOVOFER Alapítvány a Műszaki Szellemi Alkotásért kuratóriuma pályázatot hirdet Gábor Dénes Középiskolai Tanulmányi Ösztöndíj 2020 elnyerésére, „ŰR – TECHNOLÓGIA – FÖLD” címmel.

Százhetvenhárom éve született Thomas Edison

Százhetvenhárom éve született Thomas Edison

173 éve, 1847. február 11-én született minden idők egyik legnagyobb és legismertebb feltalálója, Thomas Alva Edison. Egyedül vagy másokkal közösen 1093 szabadalom fűződik a nevéhez, s volt egy négyéves időszak az életében, amikor 300 találmányt jelentett be, azaz ötnaponta egyet.

A Ciara vihar miatt több mint 55 ezer lengyel háztartás maradt áram nélkül

A Ciara vihar miatt több mint 55 ezer lengyel háztartás maradt áram nélkül

A Lengyelország felett is tomboló Ciara vihar miatt több mint 55 ezer háztartás maradt áram nélkül, az erős szél épületeket rongált meg, és közlekedési fennakadásokat okozott – közölte hétfőn reggel a lengyel kormány biztonsági központja (RCB). A lengyel köztelevízió szerint három halálos áldozata is van a viharos szélnek.

2020. február 11., kedd

2020. február 11., kedd

[vc_row][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-heart” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ icon_animation=”fadeIn” title=”Névnap” hover_effect=”style_3″]Bertold – germán eredetű; Jelentése: pompával uralkodó. Marietta – a Mária olasz továbbképzése.[/bsf-info-box][/vc_column][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-user” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ title=”Idézet” hover_effect=”style_3″] „Az élet él és élni akar, Nem ezért adott annyi szépet, Hogy átvágódjanak most rajta..” Ady, Intés az Őrzőkhöz [/bsf-info-box][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_tabs interval=”0″][vc_tab title=”A nap aktualitása” tab_id=”1401028353-1-933eb0-5acf”][vc_column_text]EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ: Ekkel György…

End of content

End of content