Becske József Lajos: Bilincsben

Simulsz hozzám már az esttel,
arcodon talány dereng fel.
Pici árnyak rátapadnak,
ha nyúlsz értük – elillannak.

Fent a csillag: ugye tied?
Te vagy õ, vagy csak a szemed?
Hány csillag ég? Hány éjszaka
szerelmünk méregoldata?

Ki vagy te, hogy összes szervem
érted lázad, s az értelem
nélküled bután ténfereg?
Te lennél Én magam helyett?

Karom fogságába vetve
magammá gyúrlak ma este,
s bárhová lépsz csillagágyon,
enyém maradsz pókfonálon.

Úgy vagyunk mi: egy bilincsben,
hogy kívülünk semmi nincsen.
Szid a világ, ver ránk habot
– az a csillag azért ragyog.