Csobolya József: Kárpátalja

A mi hazánk a fenyőfák hazája,
Itt még csermely a magyarok Tiszája.
Hegyeknél magasabban ringott bölcsőnk,
Minket a bércek adtak ide kölcsön.

Testvéretek vagyunk s idegen mégis,
Itt szent, visszhangosabb a hang s a vér is.
A vizek zengve tört sziklákat visznek,
Akik itt élnek, erősebben hisznek.

Itt nem teremnek zsírosan a földek,
Az ég elsózta őket legelőknek.
Itt nem aratnak, pedig hányszor vetnek!
Akik itt élnek, forróbban szeretnek.

Vad szél játszik a bércek orgonáján,
A tél jéggyertyát gyújt az erdők fáján.
S ha hull a hó, éhes vadak matatnak,
Akik itt élnek, jobban összetartnak.

A nagy hegyek mint ősz parasztok állnak,
S csoportokban munkátlan elpipálnak.
Olykor felhők felett az égbe vesznek,
Akik itt élnek, gyakrabban könnyeznek.

A mi hazánk a fenyőfák hazája,
Most csonka ország vérsikolyos szája,
A magyaroknak itt sírokat ásnak,
Akik itt születtek, mindig visszavágynak.