Csontos Márta: Kertmozi

Agyon­ra­mo­sott ing az ég,
a távoli vetítővásznon
csak pára­szi­ge­tek van­nak,
míg lent,a lom­bok sötétkamrájában
alig látszik a történel­em­előtti
fény­fo­na­lak villódzása.

Nem ülök le a nézőtérre,
pe­dig a je­gyem érvényesítve,
várom, míg elmúlik az adásszünet,
s a kokárda­virágok arcára klik­kel­he­tek,
élvez­ni aka­rom a színképe­ket.
Nincs akció,hor­ror vagy th­ril­ler,
nin­cse­nek el­len-árnya­la­tok,
a főhős méltósága osz­to­zik
az an­gya­li sárga bűnte­lenségével,
s a Nagy Függöny mögött,
kul­lan­csok vére fes­ti a díszle­te­ket.

De végül győz a mese, – Óz a nagy
varázsló most nyit­ja fel a sze­mem,
az enu­merációban Mici Mackó együtt
ül a kis her­ceg­gel, várják hogy Hoff­mann
és Grimm együtt esz­me­cserézze­nek
Freud­dal a tu­dat alat­ti ke­re­ve­ten.

A háttérben a történet kiásott
te­tem,a gyil­kost nem találni se­hol,
én meg úgy próbálom értel­mez­ni a sto­ryt
a ma­gam módján, hogy be­le­bor­zon­gok a látvány
szépségébe, – s ott va­gyok már a har­ma­dik
di­men­zióban, hogy ráfes­sem mi­ti­kus
je­le­met az éteri felhővászon üvegére.

Együtt 2018/2