Csordás László: Elmúlás

Mikor reggel kinézek ezen a koszos ablakon,
Te jutsz eszembe. És az, hogy nem hitted el:
Van ablak a szobámban. Elmosolyodom. 
Kint cseperegni kezd az eső. Talán hiányzol. 
(Azt hiszem, élveztem a sört veled, meg 
Hogy főzni tanítottál, pedig tudtad jól, 
Teljesen tehetségtelen vagyok ehhez.) 
Zuhog. Újragondolom eddigi csókjainkat. 
Lehettek volna édesebbek. Lehettek volna. 
De nem voltak. Megtagadjuk egymást. Te is 
Érzed, bár nem akarod bevallani magadnak. 
Kidobtad a rózsát, amit tegnap neked adtam.
Szomorú voltál kissé. Most én lettem az.
Úgy látszik, tényleg ideje van az elmúlásnak.