Czébely Lajos: félálom vörösben és feketében

tétlenül nyújtózkodik a kerti asztal
nyárillat az est
töprengés éje lombok
valahol vörös induló sziszeg
majd dobban
szállnak elém arctalan

dantei „kusza, vad vadon”
utam felén e kert
szemem halványuló csillag
előtte csillagosok vonulnak
újra indulnak gyáván
hunyászkodó kerti bogarak
tücsökhad lesi a sorakozót
mozgalmi indulót ciripel

látom az arctalan ŐK-et
keresztlevelembe kékkel hitelesítve
pecséttel már akkor
csúfot űztek velem
idegenül írták be nevem
kisded szívem fel sem vette
a pap is titokban keresztelt

most érzem már igazán
túl „az emberélet útjának felén” a kínt
annyi perc annyi óra
annyi nap annyi év óta
ŐK-et látom: árnyékaim