Gábor Jácint: A levél

A világtól oly elhagyatva élek,
mint egyetlen fennmaradt levélke a fán,
míg a többiekre lent vár az enyészet,
én félek s reszketek a Fény után.

Csak tavaszig kibírjam! Én leszek a legszebb,
a legszínpompásabb a zöldfülűek között,
és akkor fogok lehullani Érted,
mikor már minden virágsziromba öltözött…

…és megágyazol nekem egy aprócska kertben,
a zsenge takarón, Te drága Fénysugár,
ahol megláthatjuk végre a rajzolatunkat,
ahol csak Te és én leszünk csupán.