Marcsák Gergely: Társadalom

Véges számú halmazok sűrű ködébe
süpped a gyermekek lába.
Lépni sem bírnak, de nevetnek a dolgon.
Ezek mindenen nevetnek.
Bezzeg, ha komolyra fordulnak a dolgok,
máris úgy zokognak, mint a csecsemők.
Egy szeneslapátnyi öröm és a jövő az,
amit hozzájuk köthetünk. Többről beszélni nem érdemes.
Olyan lett környezetünk, mint egy nagy játszótér.
A durva lépcsők is csúszdává idomulnak.
Én – szerencsére – békés ember vagyok.
Visszajárok a megszokott helyekre és csendesen
tudok ülni egy kissör mellett.
De a valóságnak nincsenek csendes járókelői.