Vári Fábián László: Kannibál évszakok

Emberrel él mind a tél,
emberrel él mind a nyár.
Vérrel fertőzött égen
őrül meg a madár.

Vérbajban ment el az ősz,
fekélyben forog a föld.
Gyönge üvegburáját,
Gonosz, össze ne törd.

S az ember ugyan mivel él?
A tavasz túsz valahol.
Tojásgránátok fészkén
kotlik a krumplibokor.

Van, ahol háború dúl,
de itt a nád se zizeg.
Itt csak a csúnya csonkban
jajdul meg az ideg.

Egy lövet morfiumot,
egy utolsó kenetet…
János, üsd fel a könyvet,
lássam a neveket!

Anyjába bújnék vissza,
aki ott írva vagyon.
Jobb lett volna, tulajdon
apja veri agyon.

Halál fellege károg –
apáról fiúra száll.
A nyulak elvetélnek.
Közelít a tatár.