Vári Fábián László: Napfelkelte

Mint mikor a könyvet tűz emészti,
leveleit láng lapozza végig,
úgy vajúdik kínok közt a hajnal,
ökörvérben gázol a nap térdig.
Szó és szellem mind sebezhetetlen,
a vér sem vér, csak a tűz előképe.
Lám, lehet a hihetetlent hinni,
így válik a tenger csoda-kékre.
A nap felkapaszkodik egére,
nézhetetlen steril tűz az arca.
Mindkét szemem megbolondul érte,
ráfonódom, porrá égek rajta.