Kezdőlap » A nap verse » Vörösmarty Mihály: Remény s emlékezet
Vörösmarty Mihály

Vörösmarty Mihály: Remény s emlékezet

Meddig vezérlitek háborgó éltemet,
Meddig lebeghet még hajócskám köztetek,
Remény, emlékezet? –

Te, a lecsendesült lélek tulajdona,
Mely áldva lengsz körűl magányos dombomon,
Elmúltak szelleme,

Ha majd szorúlni kezd lélekzetem, s nehéz
Fájdalmaim között végkínomat nyögöm,
Eljősz-e menteni?

S mint a hanyatló nap földünk tanyáira,
Lövelsz-e nyugtató sugárokat felém
Szememnek húnytakor?

S te, mely az alkonyban, s hajnal hasadtakor
A híg homály közűl remegve szállsz alá
Ingócska lábadon,

Remény, az öldöklő bánatban enyhadó,
És a leendőkben gyönyörrel biztató,
Kisérsz-e síromig?

Lelkemnek adsz-e majd teljes vigasztalást,
Rebegve záródó ajkamnak édesen
Enyésző hangokat?

Oh! adsz-e fényt, ha majd nem látom a napot,
S irtóztató setét nyom; adsz-e virradást,
Ha itt leszáll napom?

Egek! – tán tiltva nincs hozzátok szólanom –
Hagyjátok meg e két csillagzatot nekem
Az élet tengerén.

Remény, emlékezet vidítsa lelkemet,
S ha ez leszáll, amaz derűljön ékesebb
Lánggal bajom felé,

Mint hajdan a dicső görögségnek csere
Fényben derűltek a széllel küzdő vizen
Tyndárnak ikrei.

Szólj hozzá!

Read previous post:
vorosmarty mihaly
2019. november 19., kedd

Close