Zselicki József: amikor…

mikor a költő hallgat
mert muszáj

barmot itat a nyár
könnyszeműek a csillagok
kacérkodnak a mezők
hiába feszítik
mellüket a hegyek
nyelvünk ízének

a konyhák illata is fáj

van ki kajánul vigyorog
átmegy
a túloldalra
akkor
lelkemben felbődül
egy nóta

aki hitetlen hitemben búvik

aki barom
az ötnyelvűen is
idióta

de
az aki tudja
mit mondanék

kezet szorít

szemébe az élő szó
a nyer vers
ami csak lelkemben búvik

ha a jó szó virít
rettegnek a csöndek
dideregnek
a csillagok az égen
ha a költő hallgat
abba beledöglenek
büdös nagy birodalmak