22. ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetem

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem idén immár huszonkettedik alkalommal ad otthont az ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetemnek 2017. július 11-16. között, melyre bővülő programkínálattal 7 tudományos szekcióba várják a határon túli magyar anyanyelvű egyetemista és főiskolás hallgatók jelentkezését.

Az ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetem (ELTE KMNYE) egyhetes rendezvénye alatt egyetemünk lehetőséget teremt, hogy a hazánk határain kívül élő magyar fiatalok (Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék és Muravidék magyar ajkú hallgatói) képzésük speciális területén az anyaországban anyanyelvükön képezhessék tovább magukat, megismerhessék a főváros nevezetességeit és a pezsgő budapesti diákéletet. Az oktatási tartalom mellett nagy hangsúlyt fektetünk arra is, hogy a hallgatók a program végeztével egy Kárpát-medencei értelmiségi közösséget alkothassanak.

Az „Egységben a tudomány” mottót viselő rendezvény résztvevőinek a száma évről évre megközelíti a 150 főt, akik határon túli magyar régiókból (Erdély, Felvidék, Kárpátalja és Délvidék) érkeznek majd a fővárosba. Az előadó tanárok – témájuk neves kutatói – főként az ELTE és a határon túli partnerintézmények tudományos műhelyeinek oktatói közül kerülnek ki.

2017-ben az eddigi négy tudományos szekció – a humántudományi, az informatikai, a jogi és a természettudományi mellé három új – a gyógypedagógiai, az óvó- és tanítóképző, valamint a társadalomtudományi – csatlakozik, így még szélesebb körben tudjuk megszólítani a hallgatókat az érintett régiókban.

Az idei év szekcióinak szakmai programja a következő:

1. Gyógypedagógia: Élethelyzetetek – fogyatékossággal és anélkül

2. Humántudomány: Interdiszciplináris konferencia:

„Dögész – Filosz” Kárpát-medencei Szakkollégiumi Konferencia IV

3. Informatika: Robotika

4. Jogtudomány: A kulturális sokszínűség a jogban

5. Tanító- és óvóképzés: A művészettel nevelés gyakorlatai kisgyermekkorban

6. Társadalomtudomány: Mítoszok a modernitásban – Modern mítoszok társadalomtudományi nézőpontból

7. Természettudomány: A víz

Az támogatott részvételt elnyert hallgatók részére a szakmai programok mellett 2017. július 10-17. között napi kétszeri étkezést, szállást és változatos szabadidős programokat biztosítunk.

Emellett a nyári egyetem idén első ízben meghirdeti Előadás- és poszterfelhívását, valamely szabadon választott tudományos témában (például a hallgatók jól sikerült félévi dolgozatuk témájából vagy szakdolgozati témájukról készíthetnek előadást vagy posztert). Célunk, hogy megismerjük egymás szakmai érdeklődési körét és beszélgessünk róla. A legjobban sikerült posztereket és előadásokat díjazzuk és közzétesszük a nyári egyetem honlapján is.

Jelentkezési határidő: 2017. május 20., éjfél

Honlap: www.elte.hu/karpat-medencei-nyari-egyetem

(Itt a bővebb információk mellett jelentkezési felületet (Pályázás menüpont alatt) is találnak, ahol a hallgatók pályázhatnak a programon való támogatott részvételre.)

e-mail: [email protected]