A Gábriel Angyalház Alapítvány pályázata

A Gábriel Angyalház Alapítvány várja a hátrányos helyzetű, tehetséges, tanulni vágyó középiskolások, főiskolások, egyetemisták, valamint művészek (zenész, festőművész, szobrász, fotográfus stb.) jelentkezését határon innen és túl.

2016-OS PÁLYÁZATI PERIÓDUS: MÁJUS 1. – SZEPTEMBER 1.

SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK

KÖZÉPISKOLÁS PÁLYÁZÓKTÓL A KÖVETKEZŐ DOKUMENTUMOKAT VÁRJUK (WORD VAGY PDF DOKUMENTUMBA EGYESÍTVE):

– önéletrajz, melyben a pályázó kitér családi, szociális körülményeire, vagyoni viszonyaira, a családban együtt élő személyek számára, közülük megjelölve a keresők és eltartottak számát, életkorát;

– rövid leírás, hogy milyen tervei vannak a továbbtanulással kapcsolatban;

– középiskolai bizonyítványok másolata;

– tanári/szaktanári ajánlás;

– igazolás az iskolájától/osztályfőnökétől a pályázó tanulmányi előmeneteléről, amely egy rövid szöveges értékeléssel a tanuló családi, szociális helyzetére, körülményeire is kitér;

– valamint kérjük, a jelentkezésben konkretizálják, hogy mire volna szükségük, mivel tudja őket segíteni a Gábriel Angyalház Alapítvány.

EGYETEMISTA/FŐISKOLÁS PÁLYÁZÓKTÓL A KÖVETKEZŐ DOKUMENTUMOKAT VÁRJUK (WORD VAGY PDF DOKUMENTUMBAN EGYESÍTVE):

– önéletrajz, melyben a pályázó kitér családi, szociális körülményeire, vagyoni viszonyaira, a családban együtt élő személyek számára, közülük megjelölve a keresők és eltartottak számát, életkorát;

– rövid leírás, hogy milyen tervei vannak az egyetem elvégzése után;

– utolsó két lezárt félév indexének fénymásolata vagy elektronikus leckekönyvének (NEPTUN, ETR) hitelesített másolata;

– tanári ajánlás;

– a szociális rászorultságával kapcsolatban igazolás benyújtása, hogy a felsőoktatási intézménytől igényelt-e, kap-e szociális, illetve lakhatási támogatást, juttatást;

– valamint kérjük a jelentkezésben konkretizálják, hogy mire volna szükségük, mivel tudja őket segíteni a Gábriel Angyalház Alapítvány.

EZEN FELÜL MIND A KÖZÉPISKOLÁS ÉS EGYETEMISTA/FŐISKOLÁS PÁLYÁZÓK EGYRÉSZT MAGUK NYILATKOZZANAK CSALÁDI/SZOCIÁLIS/VAGYONI HELYZETÜKRŐL, MÁSRÉSZT SAJÁT, VALAMINT A VELÜK EGY HÁZTARTÁSBAN ÉLŐK JÖVEDELMÉT, VAGYONI HELYZETÉT AZ ALÁBBI DOKUMENTUMOKKAL IGAZOLJÁK:

– az előző egy évben elért jövedelem igazolása (munkáltatótól beszerzett jövedelemigazolás, Személyi jövedelemadó bevallás) és/vagy

– családi pótlék folyósítását igazoló dokumentum és/vagy

– fizetett/kapott tartásdíj és/vagy

– nyugdíj folyósítását igazoló dokumentum és/vagy

– Munkanélküli Központ által kiállított határozat vagy hatósági bizonyítvány vagy

– nyilatkozat lakáskörülményekről (saját vagy bérelt lakásban lakik, szobaszám, együtt élő eltartásra szoruló és összes személy stb.).

MŰVÉSZETI PÁLYÁZÓK

A művészeket kérjük, hogy pályázatukkal együtt küldjék meg online portfóliójukat (munkájukról készült fotókat leírással), valamint a jelentkezésükben konkretizálják, hogy mire volna szükségük, mivel tudja őket leginkább segíteni a Gábriel Angyalház Alapítvány. A zenészpalántákat kérjük, hogy készítsenek egy bemutatkozó (házi) videófelvételt, melyben játszanak vagy énekelnek, valamint egy bővebb leírást zenei terveikről. A videókat kérjük, töltsék fel a YouTube-ra és a videófájlhoz kapcsolódó linket küldjék el e-mail címünkre, hogy ezzel is megkönnyítsék a pályázatelbírálás folyamatát.

A JELENTKEZÉSEK BEKÜLDÉSI HATÁRIDEJE: 2016. SZEPTEMBER 1.

A PÁLYÁZATOKAT ELEKTRONIKUS ÚTON VÁRJUK.

Email: [email protected]

További kérdéseiket ugyanerre az email címre küldhetik el.