A magyar kultúráért és oktatásért – Központi pályázati kiírás 2020

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény (a továbbiakban: BGA tv.) alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2020. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzata terhére az alábbiak szerint.

1. A pályázat célja
A pályázati kiírás célja a Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, a Magyarországgal fennálló sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, valamint a magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása által.

A pályázati kiírás a magyarság összetartozása jegyében értékteremtő, konkrét szellemi, tárgyi eredményt felmutatni tudó programok megvalósítására szeretne ösztönözni az e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával.

2. A pályázat alapján támogatható tevékenységek
2.1. A magyar közösség céljait szolgáló kulturális, oktatási és kutatási programok támogatása, így különösen:
– a magyar történelmi és kulturális örökség ápolása, kulturális és hagyományőrző programok, sport és szórványprogramok,
– egyházi programok (kulturális, hitéleti és szociális tevékenységek),
– magyar nyelvű köznevelési (oktatási-nevelési) programok,
– szakképzést végző oktatási intézmények programjainak,
– magyar nyelvű felnőttképzési, felsőoktatási programok, tudományos kutatások, konferenciák, tanulmányi versenyek és szaktáborok,
– amatőr és hivatásos színházi produkciók,
– a határon túli magyar közösségek egymással való kapcsolattartását elősegítő, azt fejlesztő kulturális programok támogatása.
2.2. A magyar közösség céljait szolgáló írott és elektronikus média, könyvkiadás támogatása, így különösen:
– magyar nyelvű írott és elektronikus sajtó, könyvkiadás,
– szakmai kiadványok,
– honlap létrehozásának és fejlesztésének támogatása.
2.3. Civil szervezetek, egyházak, belső egyházi jogi személyek, intézmények működése, valamint a magyar közösség céljait szolgáló fejlesztések és ingatlan-beruházások támogatása, így különösen:
– működési kiadások (személyi kifizetések és azok járulékai, kis értékű eszközbeszerzés, szolgáltatások, utazási költségek, ingatlan-fenntartási költségek),
– a magyar közösség törekvéseit szolgáló ingatlan-beruházások, gépjárművásárlás (kizárólag új gépjármű vásárlása),
– képzőművészeti alkotások (szobor, emlékjel, emléktábla) létrehozásának,
– magyar tannyelven is oktató intézmények, háttérintézmények valamint országos és regionális jelentőségű kulturális és közművelődési programokhoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések, eszközbeszerzések támogatása.

Egy pályázó összesen egy pályázatot nyújthat be az Alapkezelő által meghirdetett 2020. évi „A magyar kultúráért és oktatásért” című központi és regionális pályázati kiírásokra, valamint a 2020. évi „Ifjúsági és cserkész közösségek tevékenységének támogatása” című pályázati kiírásra.

A pályázó azonban a 2.1.-2.3. támogatható tevékenységek közül több tevékenységre is pályázhat (pl.: egy pályázat keretében megpályázható az oktatási és kulturális program, a magyar nyelvű írott és elektronikus sajtó, könyvkiadás és a pályázó szervezet működési költségei, fejlesztései, illetve eszközbeszerzése, valamint ingatlan-beruházások költsége)!

Nem nyújthat be pályázatot az, aki a 2020. évben Nemzeti Jelentőségű Intézménynek minősül a Bethlen Gábor Alap felett rendelkező Bizottság 111/2019. (12.18.) számú határozata alapján.

Magyarországi pályázók kizárólag a 2.1. és 2.2. pontban szereplő támogatási célokra nyújthatnak be pályázatot legalább egy határon túli partnerrel együttműködve a program megvalósítása során.

3. Támogatható kiadások
A pályázat keretében kizárólag a támogatás céljának megvalósításához szükséges, a megvalósítási időszakban – azaz 2020. január 1. és 2020. december 31. között – keletkezett költségek számolhatóak el a 2020. évi általános útmutató a pályázati kiírásokhoz jogi személyek részére (a továbbiakban: Általános útmutató) 1. mellékletében foglaltaknak megfelelően.

4. Nem támogatható kiadások
– egyéb személyi juttatások (prémium, végkielégítés),
– pályázatírás költségei,
– használt gépjármű vásárlása,
– jövedéki termékek (alkohol, dohányáru stb.),
– késedelmi kamat, bírság,
– adótartozás, valamint járulék-, illeték- vagy vámtartozás (együtt: köztartozás).

5. A pályázat benyújtására jogosultak köre
A BGA tv. 1. § (2) bekezdésében foglaltak figyelembevételével pályázatot nyújthat be 2017. december 31. előtt bejegyzésre került szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai, horvátországi, szlovéniai és magyarországi székhelyű
a) civil szervezet, nonprofit gazdasági társaság, települési, területi és nemzetiségi önkormányzat, és az általuk alapított, illetve fenntartott jogi személyiségű intézmény, valamint állami fenntartású jogi személy, melynek létesítő okiratában felsorolt tevékenységei összhangban vannak a pályázati kiírás céljaival,
b) kizárólag a 2.2. pont szerinti támogatási célokra: gazdasági tevékenységet üzletszerűen végző jogi személy (a továbbiakban: vállalkozás), ezen belül különösen mikro-, kis- és középvállalkozás, ide nem értve az egyéni vállalkozót,
c) egyházi jogi személy, határon túli egyház, belső egyházi jogi személy és annak hitéleti, nevelési-oktatási, gyermekjóléti, kulturális vagy szociális tevékenységet ellátó intézménye (a továbbiakban együtt: pályázó).

6. Nem részesülhet támogatásban
6.1. politikai párt vagy közvetlen politikai tevékenységet folytató szervezet,
6.2. az 5. b) alpont szerinti kivétellel vállalkozás,
6.3. egyéni vállalkozó,
6.4. azon pályázó, amely az adott pályázat közzétételét megelőzően a Bethlen Gábor Alap vagy a határon túli magyarok támogatását szolgáló bármely fejezeti kezelésű előirányzat terhére kiírt támogatás igénylése vagy a támogatással kapcsolatos beszámolási kötelezettség teljesítése során valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított tartalmú okiratot használt fel,
6.5. azon pályázó, amely végelszámolás, vagy csődeljárás alatt áll, illetve amellyel szemben felszámolási eljárás van folyamatban,
6.6. azon pályázó, amellyel, vagy amely képviselőjével szemben az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 48/B. § (1) bekezdésében meghatározott valamely kizáró ok fennáll,
6.7. azon pályázó, amely nem felel meg az Áht. 50. § (1) bekezdésében foglaltaknak.

7. Igényelhető támogatás:
7.1. A teljes támogatási keretösszeg 1 000 000 000 Ft.
7.2. Az igényelhető támogatás mértéke: 500 000 Ft-10 000 000 Ft közötti támogatási összeg.
7.3. A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
7.4. A támogatás rendelkezésre bocsátása: 100%-os támogatási előlegként, egy összegben, utólagos beszámolási kötelezettséggel történik.
7.5. A támogatási intenzitás legmagasabb mértéke az összes elszámolható költség 100%-a.
7.6. A pályázat kiírója nem teszi kötelezővé az önrész bemutatását.
7.7. Ha a pályázót jogszabály alapján közbeszerzési eljárás lefolytatásának kötelezettsége terheli, a szükséges közbeszerzési eljárás szabályos lefolytatásáért a pályázó felel.

8. A pályázati feltételek:
8.1 Megvalósítási időszak: 2020. január 1.-2020. december 31.
8.2 A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2019. december 20.
8.3 Benyújtási határidő: 2020. január 31. 14.00 óra (közép-európai idő szerint).
8.4 Beszámoló benyújtására előírt határidő: a nyertes pályázónak (a továbbiakban: kedvezményezett) a támogatott tevékenység megvalósítását követő 30 napon belül, de legkésőbb 2021. január 30-ig szükséges a szakmai és pénzügyi beszámolót benyújtania a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer (a továbbiakban: NIR) segítségével.

9. A pályázat benyújtásának formája
A pályázat benyújtása elektronikus formában történik a NIR online felületén, mely elérhető: a https://nir.bgazrt.hu oldalon vagy az Alapkezelő honlapjáról (http://www.bgazrt.hu).
A pályázati csomag elemei:
– pályázati kiírás,
– pályázati (elektronikus) adatlap és mellékletei,
– Általános útmutató,
– a határon túli magyarsággal kapcsolatos egyes támogatásokra vonatkozó Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: Általános Szerződési Feltételek).

További információk ITT találhatóak.