Ady Endre ösztöndíj a kárpátaljai magyar oktatásban

Pénzügyi segítség nyújtása a határon túli magyar nyelvű közoktatásban résztvevő, kiemelkedően tehetséges 6–11. évfolyamos (közép- vagy általános iskolában), szociálisan hátrányos helyzetű tanulók számára. A pályázat az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Nemzeti Tehetség Program támogatásával kerül meghirdetésre.

(Pályázat kódja: NTP-ADY-M-17)

Pályázók köre

A pályázatot a kárpátaljai magyar nyelvű oktatásban részt vevő, magyar nemzetiségű, 6–11. évfolyamon (közép- vagy általános iskolában) tanuló, kiemelkedően tehetséges és szociálisan hátrányos helyzetű tanuló, mint magánszemély adhatja be, ösztöndíj támogatás céljából.
A pályázaton igényelhető támogatás összege, formája, mértéke

a) Javasolt támogatás összege: 100.000,- Ft –nak megfelelő UAH/fő a 2017/2018. tanévre.

b) A támogatás vissza nem térítendő támogatás. Az ösztöndíj összegének folyósítása egyszeri átutalással történik.

A támogatandó pályázatok száma Kárpátalján 23 fő.

A pályázat feltétele, követelményei

Pályázatot kizárólag olyan a fentiekben leírt tanuló nyújthatja be, aki

1) kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkezik

a./ jó, jeles vagy kitűnő tanulmányi átlagot ért el a 2016/2017. tanévben,

b./ megyei 1-2., országos 1-4. vagy nemzetközi versenyen 1-8. helyezést ért el a 2016/2017. tanévben,

c./ a tehetségpont a pályázót kiemelkedő tehetségnek tartja, erről igazolást és ajánlást állít ki;

2) szociálisan hátrányos helyzetű, nagycsaládban él, árva, félárva, a szülő egyedülálló, szülő tartósan beteg vagy rokkant, illetve a fronton vagy háborúban harcol, a gyerek rokkant vagy beteg, valamint olyan családi körülmény, amely miatt a családja az átlagosnál rosszabb szociális körülmény között él, így zavartalan tanulása veszélyeztetve van.

Benyújtandó dokumentumok

A pályázatnak az alábbi dokumentumokat kell tartalmaznia három eredeti és egy másolati példányban:

· Pályázati adatlap;

· Iskolalátogatási igazolás

· A pályázó nyilatkozata;

· Család összetételről, valamint szociális helyzetről szóló igazolás;

· A 2016/2017. évi év végi bizonyítvány hitelesített fénymásolata;

· Amennyiben van megyei vagy országos, vagy nemzetközi verseny (a 2016/2017-es tanévre vonatkozólag) eredményéről kiállított oklevél másolata, vagy egyéb, ezt igazoló dokumentum (egyszerű fénymásolat is elfogadható, amennyiben a pályázat benyújtásakor felmutatják az eredeti dokumentumot);

· Amennyiben van, a Tehetségpont által a pályázóról kiállított igazolás, ajánlás, amely részletesen bemutatja a pályázó eddigi eredményeit, és tartalmazza a tehetséget bizonyító egyéb igazolásokat (pl. kiállítás, koncert, újításért járó diploma, nemzetközi sportviadal);

· Nyilatkozat szociális helyzetről: az iskola igazgatója vagy a magyar nyelvű tagozat vezetője vagy az osztályfőnök által kiállított, szociális helyzetet igazoló nyilatkozat.

A pályázatot magyar nyelven, példányonként összefűzve kell benyújtani!

Figyelem! Hiánypótlásra nincs lehetőség!

A pályázat benyújtásának módja és helye

A pályázat papír alapon, határidőben történő benyújtása a pályázat érvényességi feltétele, három eredeti és egy másolati példányban, nem postai úton kell eljuttatni az alábbi címre:

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

Beregszász, Kossuth tér 6. 90202 tel.: 00380314142968

fax: 00380314123462, [email protected], www.genius-ja.uz.ua

A pályázatokat 2017. szeptember 1-től lehet benyújtani.

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. szeptember 22. 16.00 óra

A pályázathoz csatolandó dokumentumok IDE kattintva letölthetőek.