„Alkoss kedvedre!” – a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2017-es rajzpályázata

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány idén is rajzpályázatot hirdet.
Ha szeretsz rajzolni, és szereted a nyári táborokat, akkor neked szól a felhívás. A pályázaton helyezést elért diákok meghívást kapnak az ezen az éven hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Jankovics Mária Alkotótáborba.
A pályázaton 5–11. osztályos kárpátaljai tanulók vehetnek részt.
A rajzokat technikai megkötés nélkül, A4-es vagy A3-as méretben készítheted el. Az alábbi témakörökből válogathattok, egy alkotó több témakörben is küldhet be pályaművet.

1. „Példakép” – Biztos van olyan személy a környezetedben vagy a családtagjaid közöttt, akit jól ismersz, esetleg szeretnél hozzá hasonlítani, vagy felnézel rá. Lehet ez a személy olyan valaki is, akiről halottál, vagy olvastál, láttad valahol, és nagyon megtetszett neked az, amit tesz, és ahogyan teszi. Készíts egy olyan rajzot erről a valakiről, amelyben bemutatod, miért vagy rá büszke, és miért választottad példaképedül. A rajzod hátoldalára írd le, kit választottál, és hogy miért esett rá a választásod!

2. „Tapintható” – Ugye, nemcsak a múzeumokban halljuk, hogy nem szabad hozzányúlni valamihez, egy rajzhoz vagy festményhez, miközben bennünk nagyon erős a késztetés arra, hogy jól megtapogassuk. Ha találkoztál már ezzel az érzéssel, akkor itt a feladat számodra! Készíts egy olyan pályaművet, amelynek pont az a rendeltetése, hogy ne csak nézni, hanem tapogatni is lehessen, hogy valami puhát, érceset, simát, durvát és hupulykásat készíts. Felhasználhatsz mindenféle anyagot, a különböző termésektől, a papíroktól és kisebb tárgyaktól kezdve a legóig. Olyan alkotást várunk tőled, amely nemcsak a szemnek érdekes, hanem kézzel, tapintással is felfedezhető.

3. „Erről vagyunk híresek” – Biztos van valami vagy valaki a családotokban, utcátokban, a faluban, városban – ott, ahol élsz, amit vagy akit mindenki ismer. Rajzold le, mi teszi ismertté a kiválasztott helyet vagy személyt, és a rajz hátoldalára pár sorban írd is le, hogy pontosan mit/kit választottál és miért a rajzod témájául.

4. „Házi kedvenc” – Vannak otthon háziállataitok vagy díszállataitok? Van olyan kis kedvenced, amivel jókat szoktál játszani, amivel otthon mindig jól érzed magad? Rajzold le az állatot, és azt, hogy mit szoktatok együtt csinálni, miért ő a kedvenced?

5. „Az én csodaországom” – Amikor becsukod a szemed, és elképzelsz magadnak egy tökéletes helyet, mit látsz magad előtt? Milyen a te csodaországod, hogy néz ki, kik lakják, mitől csodálatos ez a hely? Készíts egy rajzot a TE csodaországodról, a rajz hátoldalán pár szóban mutasd be a csodaországodat!

A munkákat a „GENIUS” Jótékonysági Alapítványhoz kell eljuttatni 2017. május 5-én 16:00 óráig. A postai úton később érkező pályamunkák nem vesznek részt a versenyen.
Az eredményhirdetésre 2017. június 3-án kerül sor a VI. Kárpátaljai Tehetségnap keretében.

Címünk: „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány, 90202 Beregszász, Kossuth tér 6. (108-as terem).
Tel.: 2-43-43, e-mail: [email protected]
A rajzokat kárpátaljai képzőművészekből álló zsűri bírálja el.

FONTOS! Az elkészült műveket 2017. február 1-től lehet benyújtani.
Kérjük, hogy az elkészült művek hátoldalán tüntessék fel a következő személyes adatokat: név, születési dátum, a rajz választott témája, lakcím, tanintézmény, osztály, telefonszám, e-mail cím.

bethlen_alapgenius-jotekonysagi-alapitvany_logo