toll iras

Apeva 2018

Az Apeva 2017 antológia szép sikere után a Változó Világ szerkesztősége immár hagyományteremtő szándékkal meghirdeti az Apeva 2018 versírási pályázatot.

A pályázat célja ösztönözni új apeva versek születését, és összegyűjteni a legjobbakat egy 2018 évi antológiában. Ez utóbbi megjelenését újra az Ünnepi könyvhétre időzítjük.

A versenyen bárki részt vehet saját magyar nyelvű alkotásával.

Az antológiában egy szerző legfeljebb 10 verssel vehet részt, de válogatásra beküldhet akár 20-at.

Részt lehet venni 2017. június 10 után publikált vagy még nem publikált versekkel. A már publikált versek esetében a szerzőnek nyilatkoznia kell, hogy az antológiában való szereplés nem sért jogokat harmadik fél felé.

A pályázatra 2018. február 28-ig lehet jelentkezni. Ugyancsak addig kell majd beküldeni a válogatásra szánt verseket.

A jelentkezések, illetve a beküldött versek számától és színvonalától függően a kiíró 2018. március 10-ig megerősíti, vagy visszavonja a pályázatot, illetve külön-külön értesíti a jelentkezőket jelentkezésük elfogadásáról.

Az elfogadott jelentkezőknek 2018. március 31-ig kell befizetni a pályázati díjat, amely 4000 Ft + 400 Ft/vers (itt a publikálni kívánt, és nem a beküldött versek száma értendő).

A jelentkezők egy tiszteletpéldányt kapnak az antológiából (külön postázási díj nélkül), továbbá kedvezményes áron rendelhetnek további példányokat.

Jelentkezés, érdeklődés: [email protected]
https://www.valtozovilag.hu/apeva_2018.htm