Az első bécsi döntés története és emlékezete – Konferencia

A TéKa – Szlovákiai Magyar Fiatalok Tudományos és Kulturális Társulása – idén ötödik alkalommal rendezi meg konferenciáját az 1938-as bécsi döntés 80 éves évfordulója alkalmából a következő témában:

Revízió, felszabadulás vagy megszállás? Az első bécsi döntés története és emlékezete.

A konferencia időpontja és helyszíne: 2018. november 28. (szerda), Komárom – Szlovákia.
A főelőadók plenáris előadásait a fiatal kutatók prezentációi követik. A rendezvény kerekasztal beszélgetéssel zárul, amelynek fő célja a konferencián felmerült kérdések megtárgyalása, véleménycsere és a párbeszéd elősegítése.
A konferenciára olyan fiatal kutatók – elsősorban doktoranduszok, doktorjelöltek és MA hallgatók – jelentkezését várjuk, akik előadásaik által prezentálják kutatási eredményeiket. Nemcsak történelmi, de társadalomtörténeti vonatkozású irodalom- és nyelvtudományi előadásokat is várunk a témában, amely idén az 1938-as első bécsi döntésre és annak következményeire fókuszál.

A jelentkezési lap és az absztrakt minta ITT tölthető le.
A konferencia eredményeként absztraktkötet kiadását tervezzük.
A rendezvényre legfeljebb 25 főt áll módunkban befogadni. Erről a beérkező absztraktok minősége és a jelentkezők egyéb tudományos eredményei alapján döntünk.

Jelentkezési határidő 2018. november 1. További feltételek a jelentkezési lapon.
A konferencia a résztvevők számára ingyenes, ezen felül a szervezők az étkeztetést biztosítják.

Az absztraktot legkésőbb 2018. november 1-ig kérjük elküldeni a következő e-mail címre: [email protected]

A rendezvény az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.