Az ELTE Nyári Egyeteme

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem ötödik alkalommal, a 15 éves sikeres múlttal rendelkező BUDAPESTI NYÁRI EGYETEM folytatásaként rendezi meg a határon túli magyar anyanyelvű egyetemista hallgatók számára a 20. JUBILEUMI ELTE KÁRPÁT-MEDENCEI MAGYAR NYÁRI EGYETEM című programot

2015. július 7. – július 11. között
(érkezés július 6., július 12-én közös kirándulás, távozás július 13.).

A Nyári Egyetem mottója: EGYSÉGBEN A TUDOMÁNY

A program célja:

A szervezők lehetőséget kívánnak biztosítani arra, hogy a hazánk határain kívül élő fiataljaink az anyaországban anyanyelvükön képezhessék tovább magukat, szaktárgyuk egy-egy speciális területén. Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék magyar ajkú diákjait, továbbá a Kárpát-medencén túli, valamint a diaszpórából érkező magyar anyanyelvű hallgatókat is várjuk a legnagyobb és legrégebbi magyarországi egyetem kifejezetten nekik szervezett kurzusaira. A szakmai képzésen túl széles körű kulturális programok szervezésével biztosítjuk, hogy megismerhessék a város nevezetességeit, valamint bepillantást nyerhessenek a pezsgő budapesti diákéletbe. A nyári egyetem munkanyelve a magyar.
A nyári egyetem a következő négy témában indul:

Jogtudományi szekció: Társadalmi változás dogmatikai fejlődés = kodifikáció
Nagy Kódexek kodifikációi Magyarországon
Természettudományi szekció:
Humántudományi szekció: Határon innen és túl: tudományterületek között
Informatikai szekció:

Részvételi feltételek:

A részvételre kétféle módon, teljes támogatott és teljes költségtérítéses formában nyílik lehetőség.
A jelentkezés során elsőbbséget élveznek a Nyári Egyetemre először látogató hallgatók.
Támogatott részvétel:

A támogatott részvételi lehetőség biztosítása a benyújtott elektronikus pályázatok alapján történik differenciáltan, elsősorban tanulmányi-, szakmai teljesítmény figyelembevételével, kizárólag a 2014/2015-ös tanév II. félévben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező pályázók részére.
Jelentkezni a: nyariegyetem.elte.hu az egyes szekcióknál lehet.
Költségtérítéses részvétel:

A költségtérítéses részvételi lehetőség biztosítása a benyújtott elektronikus pályázatok alapján történik érkezési sorrendben. Kizárólag költségtérítéses formában tudjuk fogadni a már végzett, a 2014/2015-ös tanév II. félévében hallgatói jogviszonnyal nem rendelkező hallgatókat, illetve ELTE-s öregdiákokat.
A pályázatuk alapján a támogatott keretbe nem kerülő résztvevők – amennyiben vállalják azt – szintén költségtérítéses formában vehetnek részt a nyári egyetemen. A költségtérítéses formára jelentkezők számára a jelentkezésnek nem kell tartalmaznia az utolsó két lezárt félévének tanulmányi átlagát. A költségtérítés teljes összege: 22.600 Ft, mely tartalmazza a szállást, a napi kétszeri étkezést (reggeli és ebéd), valamint az előadásokon való részvételt. Nem tartalmazza az utazási költségeket, a kirándulás költségét és a délutáni szabadidős programokon való részvétel díját.

Jelentkezésnek tartalmaznia kell:

  • a jelentkező nevét, személyes adatait (lakcím, születési név, útlevélszám, édesanyja lánykori neve) – magyar állampolgároknak személyi igazolvány száma,
  • index másolata, melyik évfolyamra jár(t), melyik egyetemen (volt) hallgató – ezt a végzetteknek is ki kell tölteniük, – utolsó két lezárt félévének tanulmányi átlagát.

Kérjük, hogy a jelentkezéseket legkésőbb 2015. június 19-ig adják le kizárólag elektronikus úton. A jelentkezési felület elérhető az alábbi linkről, az adott szekció menüpontjai között: http://nyariegyetem.elte.hu
Keressen minket Facebookon is!

Kapcsolat:
ELTE Rektori Kabinet
Nemzetközi Iroda
e-mail: [email protected]

Az egyéb felmerülő költségekről a résztvevőknek kell gondoskodniuk.
Budapest, 2015. április 17.
A Nyári Egyetem 2015. szervezőbizottsága