Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet „Emléktáblák kihelyezésének támogatása” címmel, a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és áldozatok emlékévéhez kapcsolódóan. (Kód: GUL-15-D)

Benyújtási határidők (szakaszos):

2016. január 22.
2016. február 22.
2016. március 22.

A pályázati kiírás célja egységes emléktáblák elhelyezése minden olyan érintett településen, ahonnan magyar állampolgárokat hurcoltak el a Szovjetunióba politikai fogolyként vagy hadifogolyként, illetve emléktáblák kihelyezése az egykori gyűjtő- és hadifogolytáboroknál.

A pályázat benyújtására jogosultak köre:

helyi önkormányzatok;
nemzetiségi önkormányzatok;
magyarországi és határon túli civilszervezetek;
egyház, egyházi szervezetek.

A rendelkezésre álló keretösszeg: 55 millió forint.

Támogatható tevékenységek:

emléktábla elkészítésének, elhelyezésének költségei;
avatórendezvények;
már elhelyezett emléktáblák környezetének, megközelíthetőségének javítására, kegyeleti megemlékezések terének kialakítása;
szobor, emlékmű elkészítésének, felállításának költségei.

A támogatás mértéke: egy pályázat maximálisan 2 500 000 Ft támogatásban részesülhet, melyhez önerő biztosítása nem szükséges. A teljes támogatási intenzitás maximuma 100%.

http://www.emet.gov.hu/felhivasok/gulag_gupvi3/