Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem pályázati felhívása

Szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén, valamint Magyarországon 2019-ben, illetve a 2019/2020-as tanévben anyanyelven folyó tanulmányi versenyek támogatása / 17553/2019/KARPATKKF

17553/2019/KARPATKKF Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma az Eötvös Loránd Tudományegyetem közreműködésével nyílt köznevelési pályázatot hirdet a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén, valamint Magyarországon 2019-ben, illetve a 2019/2020-as tanévben anyanyelven folyó tanulmányi versenyek támogatására az alábbi területi és tárgyi hatállyal:
A) „Szülőföldön megrendezendő anyanyelvi tanulmányi versenyek, szemlék” támogatása;
B) „Magyarországon megrendezendő, magyar nyelven folyó nemzetközi köznevelési tanulmányi versenyeken a fenti törvény hatálya alá tartozó országokból érkezők költségeinek a támogatása”.

1. A pályázat célja: a kiírás tárgykörébe tartozó rendezvények támogatása.

2. A pályázat benyújtására jogosultak köre:
– az A) pont esetében a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén működő, oktatási profilú civil szervezetek (pedagógus szövetségek, egyesületek, társulatok, alapítványok stb.), oktatási intézmények, pedagógiai intézetek, egyházak.
– a B) pont esetében Magyarországon és a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén működő, oktatási profilú civil szervezetek (pedagógus szövetségek, egyesületek, társulatok stb.), oktatási intézmények, egyházak.

3. Általános tudnivalók:
– A támogatás forrása: a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény 1. melléklete, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20/5/18/4. „Határon túli köznevelési feladatok támogatása” megnevezésű részfeladata (Áht azonosító: 348 662).

– A jelen pályázaton felhasználható pénzügyi keretösszeg 20 millió forint, az elnyerhető támogatás alsó határa 60 ezer forint, felső határa 900 ezer forint vissza nem térítendő támogatás, a támogatási intenzitás 1-100% közötti.*

– A pályázó a pályázat benyújtásával elfogadja, hogy a benyújtott pályázatokról, az azt kérelmezőkről, az igényelt támogatások fajtájáról, valamint az odaítélt támogatások összegéről szóló adatokat az Eötvös Loránd Tudományegyetem (továbbiakban: ELTE) megküldi a Magyar Államkincstár részére.

– A támogatásból elszámolható költségek köre: határon túli résztvevők étkezési költségei, szállásköltségei, útiköltség-hozzájárulás, program- és kirándulásköltségek, anyagköltségek, valamint előadói- és tiszteletdíjak (személyi kifizetések), valamint egyéb, a pályázat megvalósítása során a pályázat céljával szorosan összefüggő költségek.

– A pályázatokról az Emberi Erőforrások Minisztériuma (továbbiakban: EMMI) oktatásért felelős államtitkára dönt az Értékelő Bizottság (elnök: Balázs Attila főosztályvezető, tagok: Dr. Cseszregi Tamás oktatási igazgató, Jakabné dr. Szalai Krisztina oktatási igazgató-helyettes, Dr. Mészáros Tamás szakmai igazgató, Gyimóthy Lilla külhoni referens) javaslata alapján 2019. július 31-ig. A pályázati eredmény érvényességéhez a kedvezményezett részéről összeférhetetlenségi nyilatkozatot kell nyújtani a szerződéskötést megelőzően a kötelezettségvállaló személyével és az Értékelő Bizottság tagjaival kapcsolatban.

– A pályázóknak nem kötelező saját forrás biztosítása.
– Egy szervezet több tanulmányi versenyre is benyújthat pályázatot.
– A programot úgy kell megtervezni, hogy a várható szakmai hasznosulás a tervezettnél kisebb mértékben nyújtott támogatás esetén se sérüljön.
– A 2020. évre átnyúló programot csak 2019. évi kezdési időponttal lehet megpályázni.
– A szerződés megkötése előtt a pályáztató kérheti a felhasználási terv módosítását.
– A nyertes pályázókkal az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2019. október 31-ig köt támogatási szerződést, és az abban foglalt feltételeknek megfelelően gondoskodik a megítélt támogatások egy összegben történő, a beszámoló elfogadását megelőzően, támogatási előlegként történő átutalásáról a 98/2012 (V.15.) Korm. rendelet alapján.
– A támogatás folyósítására a szerződés mindkét fél által történt aláírását követően legkésőbb 2019. december 31-ig kerül sor.
– A szerződésben foglalt támogatási összeg felhasználásának kezdő időpontja 2019. szeptember 1. véghatárideje 2020. június 15.
– A támogatás felhasználásáról a kedvezményezett szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást köteles benyújtani legkésőbb 2020. július 31-ig.
– A pályázati adatlap elküldésével a pályázó tudomásul veszi a pályázati feltételeket.

4. A pályázatok benyújtása, határidő:
Pályázni kizárólag online adatlap kitöltésével lehet. A pályázatot elektronikus formában – az előírt mellékletek csatolásával – az Eötvös Loránd Tudományegyetem honlapján, a https://martonaron.elte.hu/palyazatok/jogiszemelyeknek-szervezeteknek menüpont alatt lehet kitölteni.

A kitöltött adatlaphoz kötelező csatolni a mellékleteket.

A pályázat elektronikus beérkezésének határideje: 2019. május 31.

A pályázó a pályázat elektronikus beküldésekor az alábbi mellékleteket köteles csatolni:
– a Kedvezményezett létesítő okiratának egyszerű másolata, illetve annak magyar nyelvű fordítása;
– a Kedvezményezett létezését igazoló (végzés, nyilvántartásba vételről szóló határozat, kivonat a bírósági nyilvántartásból,), a pályázat benyújtásának napjától számított 30 napnál nem régebbi hiteles okirat és annak magyar nyelvű fordítása;
– a Kedvezményezett képviselőjének hiteles cégaláírási nyilatkozata (közjegyző által hitelesített aláírási címpéldánya, vagy számlavezető pénzforgalmi intézmény által vezetett aláírási karton másolatának a számlavezető pénzforgalmi intézmény által hitelesített eredeti példánya) és annak magyar nyelvű fordítása;
– a számlavezető bank által kiállított banki igazolás a támogatást fogadó bankszámláról, mely tartalmazza az IBAN kóddal ellátott számlaszámot, a SWIFT kódot, valamint a bank nevét és címét;
– amennyiben az átutalást magyarországi bankszámlával rendelkező más szervezet fogadja be, annak az erről szóló nyilatkozata;

A nyertes pályázókkal történő szerződéskötés során az EMMI, mint Támogató a határon túli költségvetési támogatások sajátos szabályairól szóló 98/2012. Korm. rendelet 3. § 1/b bekezdés figyelembe vételével az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50/A. §- szerinti biztosíték kikötésétől eltekint.

5. A pályázatok elbírálásának mérlegelési szempontjai:
– a leadott program szükségszerűsége, minősége, megvalósíthatósága,
– a program várható szakmai hasznosulásának bemutatása,
– a költségvetés megalapozottsága, az eddigi elszámolási és szervezési tapasztalat.
Nem jogosultak a támogatásra:
– azok a szervezetek, amelyek a tárgyévet megelőző két évben nem tartották be az Emberi Erőforrások Minisztériumával, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel kötött szerződésben foglaltakat.

Hiánypótlásra tekintet nélkül érvénytelen a pályázat, ha
– a pályázatát nem a felhívásban megjelölt módon, elektronikus adatlapon nyújtotta be a jelölt.

A pályázat befogadásáról annak benyújtását követő hetedik napig befogadó nyilatkozatot bocsát ki az ELTE vagy érdemi vizsgálat nélkül elutasítja a pályázatot.

Nem megfelelő dokumentációval mellékelt pályázat esetén hiánypótlásra az arról szóló elektronikus értesítést követő 5. naptári napig van lehetőség egy alkalommal. A hiánypótoltatott dokumentumokat a 4. pontban meghatározottak szerint szükséges benyújtani.

A pályázat elbírálásáról az online adatlapon megadott e-mail címre 2019. augusztus 31-ig küldünk értesítést.

A nyertes pályázók listáját az Emberi Erőforrások Minisztériuma, http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem, https://martonaron.elte.hu/palyazatok honlapján tesszük közzé.

A pályázó a pályázati eljárással és döntéssel szemben írásban az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 102/D.§-ában meghatározott módon kifogást nyújthat be az Emberi Erőforrások Minisztériuma miniszterének címezve a kifogásolt intézkedésről vagy mulasztásról való tudomásszerzéstől számított 10 munkanapon, de legkésőbb a kifogásolt intézkedés megtörténtéről vagy a mulasztástól számított 30 munkanapon belül. A pályázati döntéssel szemben egyéb jogorvoslatnak helye nincs.

A pályázó a pályázattal kapcsolatban az alábbi személytől kérhet felvilágosítást:
Bársony-Bedics Diána pályázati referens – Eötvös Loránd Tudományegyetem, Oktatási Igazgatóság, Külhoni Pályázatok Osztálya

E-mail: [email protected]; Tel: + 36 30 786 9522

A pályázatra egyebekben a magyar jog szabályai az irányadóak.

Eötvös Loránd Tudományegyetem – Oktatási Igazgatóság, Külhoni Pályázatok Osztálya

Emberi Erőforrások Minisztériuma – Oktatásért Felelős Államtitkárság, Kárpát-medence Magyar Oktatásának Fejlesztéséért Felelős Helyettes Államtitkárság, Külhoni Köznevelési Főosztály
http://www.kormany.hu/hu/dok?type=206#!DocumentBrowse