Az Eötvös Loránd Tudományegyetem pályázati felhívása

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem pályázatot hirdet ösztöndíjra a szülőföldi felsőoktatási tanulmányok támogatása céljából a 2018/2019-es tanévben külhoni felsőoktatási alap/osztatlan-magiszteri/specialista vagy doktori képzésben részt vevő ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára.

A pályázati kiírás tartalmát az Eötvös Loránd Tudományegyetem (a továbbiakban: ELTE) az Emberi Erőforrások Minisztériumával (a továbbiakban: EMMI együttműködve dolgozza ki, a pályázatot a Beregszászi Agora Információs Központ és az ELTE lebonyolítói közreműködésével hirdeti meg.

Általános tudnivalók:

  • Az ELTE és az EMMI az ösztöndíjakkal a szülőföldi értelmiség továbbképzését és utánpótlását kívánja támogatni.
  • Az ELTE az EMMI-vel közösen dolgozza ki a pályázat értékelésének szempontrendszerét, és azt a pályázati kiírással egyidejűleg nyilvánosságra hozza. Az értékelési pontrendszer a pályázati kiírás mellékletét képezi.
  • Az ösztöndíj a pályázót kizárólag a beadott pályázatában szereplő ukrajnai felsőoktatási intézményben és képzésben folytatott tanulmányok időtartama alatt illeti meg, és nem vihető át külön jóváhagyás nélkül más felsőoktatási intézményben, munkarendben (tagozaton), szakon végzendő tanulmányok időtartamára.
  • A pályázat az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendeletben (a továbbiakban Ávr.) és a határon túli költségvetési támogatások sajátos szabályairól szóló 98/2012. (V. 15.) Korm. rendeletben foglaltak alapján került kiírásra. A fenti jogszabályoknak, valamint Magyarország egyéb vonatkozó jogszabályainak a rendelkezései a pályázati eljárás valamennyi szakaszában alkalmazandók.
  • A jelen pályázaton szétosztható tanulmányi támogatások tervezett keretösszege 27.000.000,- forint.
  • Az ösztöndíjjakkal és az ösztöndíjasokkal kapcsolatos adminisztratív feladatokat és a magyarországi kapcsolattartást az ELTE és a Beregszászi Agora Információs Központ látja el.
  •  Egy pályázó egyidejűleg, az alább felsorolt pályázati kategóriák közül csak egyre nyújthat be pályázatot.
  • Jelen pályázat egyidejűleg megpályázható az EMMI és az ELTE által a 2018/2019-es tanév tavaszi szemeszterére meghirdetett magyarországi teljes szemeszteres részképzésre valamint részképzős tanulmányútra szóló pályázattal, a határon túli (szülőföldi) fiatal oktatóknak szóló pályázattal. Amennyiben jelen pályázatot és az EMMI és az ELTE közös, határon túli (szülőföldi) fiatal oktatóknak szóló pályázatot is benyújtja a pályázó, akkor jelen pályázat beadásakor a pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy mindkét pályázat elnyerése esetén melyik ösztöndíjat részesíti előnyben, mivel egy személy egyidejűleg csak egy ösztöndíjat illetve tanulmányi támogatást vehet igénybe a nevezett két ösztöndíj/támogatás közül. Jelen pályázat megpályázása és elnyerése valamint a magyarországi részképzős ösztöndíj elnyerése nem zárják ki egymást.

A pályázó a pályázaton való részvétellel elfogadja a következőket:

  • Kizárható az a pályázó, aki az adatlapon valótlan, hamis adatot szolgáltat, ilyen nyilatkozatot tesz a pályázat benyújtásakor, illetve valamely a pályázat elbírálását érintő valós tényt, adatot elhallgat.
  • A pályázatok kiértékelését az elbírálási pontrendszer alapján a pályázatot lebonyolító Beregszászi Agora Információs Központ végzi. A pályázatok előértékelését a kiértékelés alapján az Előértékelő Bizottság (melynek elnökét és tagjait az EMMI kérte fel, elnöke: Dr. Orosz Ildikó) végzi. A beérkezett pályázatok előértékelése alapján a nyertes pályázókra az Előértékelő Bizottság tesz előzetes javaslatot az Értékelő Bizottságnak.
  • Az Előértékelő Bizottság ülését követően a nyertes pályázókra tett előzetes javaslat eredményéről a Beregszászi Agora Információs Központ a pályázó által megadott e-mail címre értesítést küld a pályázó részére az ülést követő 2 munkanapon belül, illetve az előzetes javaslat eredményéről személyesen a Beregszászi Agora Információs Központnál lehet érdeklődni. Az előzetes javaslattal kapcsolatban a pályázó az Értékelő Bizottsághoz nyújthat be észrevételt a tudomásszerzést követő 7 napon belül.
  • A pályázatok értékelését az Értékelő Bizottság végzi. Az Értékelő Bizottság elnöke: dr. Cseszregi Tamás, az ELTE oktatási igazgatója. Az Értékelő Bizottság tagjai: Dr. Szalay György (Szlovákiából); Csapó Nándor (Horvátországból); Dr. Orosz Ildikó (Ukrajnából); Dr. Takács Márta (Szerbiából); Dr. Tonk Márton (Romániából); Dr. Mészáros Tamás az ELTE Márton Áron Szakkollégiumának szakmai igazgatója; Dr. Érsek Vivienn, az EMMI Kárpát-medence Magyar Oktatásának Fejlesztéséért Felelős Helyettes Államtitkársága titkárságvezetője, főosztályvezető; Jakabné dr. Szalai Krisztina, az ELTE oktatási igazgatóhelyettese és Benked László, az EMMI Külhoni Felsőoktatási Főosztályának ösztöndíj referense.
  • A pályázatokról a döntést az Értékelő Bizottság javaslatának – mely tartalmazza az Értékelő Bizottsághoz benyújtott észrevételeket és azok elbírálását is – figyelembe vételével Dr. Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja hozza meg 2019. február 28-ig. A pályázat eredményéről szóló írásos értesítés a döntést követően 7 munkanapon belül a Beregszászi Agora Információs Központ részéről elektronikus feladásra kerül a pályázó által a pályázati adatlapon megadott e-mail címre.
  • A döntéssel szemben fellebbezésnek nincs helye, a pályázó Dr. Borhy Lászlóhoz, az ELTE rektorához kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárás, a pályázat befogadása vagy a pályázati döntés jogszabálysértő. A kifogást a pályázónak a kifogásolt intézkedésről vagy mulasztásról való tudomásszerzéstől számított 10 munkanapon, de legkésőbb a kifogásolt intézkedés megtörténtéről vagy a mulasztástól számított 30 munkanapon belül kell benyújtania A pályázónak a kifogás benyújtásakor az Ávr. 102/D. §-ában meghatározottak szerint kell eljárnia.
  • Az ösztöndíjat elnyert pályázóval (személyenként) az ELTE a döntést követő 30 napon belül szerződést köt, amely tartalmazza a támogatott hallgató jogait, valamint a hallgatónak a támogató felé teljesítendő, az alábbi adatokra (és azok megváltozására) vonatkozó adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettségeit:

– a támogatott személyes adatai (név, lakcím, azonosító okmány száma);

– elérhetőségi címének, egyéb elérhetőségének (pl. e-mail cím) bejelentése, illetve ezen elérhetőségeinek megváltozása;

– hallgatói/doktori jogviszonyának megváltozása (jogviszony szüneteltetése, halasztása stb.).

  •  A nyertes pályázóknak a tanulmányi támogatás csak abban az esetben fizethető ki, ha a támogatott a szerződéskötéskor igazolja (illetve amennyiben a szülőföldi felsőoktatási intézmény a tavaszi félévről nem állít ki külön igazolást, akkor nyilatkozik arról) az ELTE-nek, hogy a 2018/2019-es tanév tavaszi félévére vonatkozóan aktív hallgatói/doktori jogviszonyban marad.
  • Az adatszolgáltatási kötelezettség nem teljesítése a az ösztöndíjas jogviszony megszűnését vonja maga után.
  • A pályázók pályázatuk benyújtásával hozzájárulnak a pályázati adatlapon szereplő személyes adataiknak a Beregszászi Agora Információs Központ, az ELTE, az EMMI, valamint a fentiekben meghatározott döntés-előkészítő testületek és döntéshozók általi kezeléséhez a döntéshez szükséges ideig – de legfeljebb 2019. március 31. napjáig. A nyertes pályázók pályázatuk benyújtásával továbbá hozzájárulnak a pályázati adatlapon szereplő személyes adatainak a Beregszászi Agora Információs Központ, illetve az ELTE, valamint az EMMI általi, a támogatás folyósításához szükséges kezeléséhez a az ösztöndíjas jogviszony időtartama alatt.
  • A támogatást elnyerő pályázó részére az ELTE folyósítja az ösztöndíjat. Az ösztöndíj a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (SZJA) 1. sz. melléklete 4.7. pontja értelmében adómentes. Az ösztöndíjas tudomásul veszi, hogy külföldi illetőségű adóalanynak minősül, és a támogatási szerződésből származó jövedelmét az illetősége szerinti országban a helyi adójogszabályoknak megfelelően – szükség szerint – bejelenteni és az azt terhelő adót befizetni köteles. A megítélt ösztöndíjat az ösztöndíjat adományozó ELTE időlegesen felfüggesztheti, vagy véglegesen megszüntetheti, illetve, az ösztöndíjas az ösztöndíj, vagy annak egy része visszafizetésére kötelezhető, amennyiben az ösztöndíjas a pályázati kiírásban, a támogatási szerződésben vagy a vonatkozó jogszabályban foglaltakat megszegi. Amennyiben az ösztöndíjast az ösztöndíj (vagy annak egy részének) visszafizetésére kötelezik, akkor az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 53/A. § (2) bekezdése és az Ávr. 98. §-a rendelkezései alap az ösztöndíjnak a jegybanki alapkamat kétszeresével megnövelt összegét kell visszafizetnie. A kamatszámítás kezdő időpontja a visszafizetendő támogatás első alkalommal történt folyósításának napja, utolsó napja a visszafizetési kötelezettség teljesítésének napja.
  • A pályázaton ösztöndíjat nyert hallgatók névsora nyilvános. A pályázó a pályázaton való részvétellel hozzájárul ahhoz, hogy neve az ösztöndíj elnyerése esetén nyilvánosságra kerüljön a https://martonaron.elte.hu honlapon.

Pályázhat minden olyan ukrán állampolgárságú magyar nemzetiségű személy, aki a 2018/2019-es tanévben

 szülőföldi felsőoktatási intézményben, vagy Magyarország valamely felsőoktatási intézményének kárpátaljai kihelyezett képzésén alap-, osztatlan képzésben felsőbb éves, nappali tagozaton aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, vagy

 magiszteri vagy specialista képzésben nappali tagozaton aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, vagy

 szülőföldi felsőoktatási intézményben osztatlan (egyetemi szintű) képzésben nappali tagozaton a képzési idő utolsó vagy utolsó előtti tanévében aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik vagy

 szülőföldi felsőoktatási intézményben doktori (PhD/DLA) képzésben nappali vagy levelező tagozaton aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik.

A pályázásból kizáró általános feltételek:

  • Nem pályázhatnak magyar felsőoktatási intézmény magyarországi telephelyén hallgatói jogviszonnyal rendelkező személyek.
  • Nem pályázhatnak a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alá nem tartozó személyek.
  • Nem pályázhatnak az Ukrajnában állandó lakcímmel nem rendelkező személyek.
  • Nem részesülhetnek támogatásban azok, akik a 2018/2019-es tanév időtartamára EMMI és az ELTE más közös pályázata alapján ösztöndíjban vagy tanulmányi támogatásban – a 2018/2019-es tanév őszi vagy tavaszi félévére vonatkozó magyarországi részképzős ösztöndíjban részesülők kivételével – részesülnek, valamint más nemzetközi (vagy ún. kétoldalú államközi) egyezményen alapuló ösztöndíjban részesülő személyek.
  • Nem pályázhatnak a tudományos fokozattal (PhD/DLA) már rendelkező személyek.
  • Nem pályázhat egy személy két pályázati kérelemmel függetlenül attól, hogy két különálló nappali tagozatos szakon tanul.
  • Nem pályázhat egy személy a pályázati kiírás két különböző kategóriájában.

A teljes pályázati kiírás ITT megtekinthető.

 

“GENIUS” Jótékonysági Alapítvány,
Agora Információs Központ