Az érem harmadik oldala – fotópályázat

A DRVSZ hozzájárulásával idén a Zöld Élettér Egyesület olyan (eddig a DRVSZ által rendezett) fotókiállítást kíván megvalósítani „Az érem harmadik oldala” címmel, mely a Magyarországon és a határokon túl élő amatőr és hivatásos fotósok alkotásaiból kerül összeállításra. A kiállításra pályaművekkel lehet jelentkezni, melyet szakértő zsűri bírál el. A kiállításra olyan fotókból kíván válogatni az egyesület, mely megmutatja a roma szokásokat, hagyományokat, hiedelmeket. Olyan elkapott pillanatokat szeretnénk megmutatni a képeken keresztül, amelyek jól tükrözik a roma emberek sokszínű életét a bennük élő szeretetet, kitartást és a hagyományok tiszteletet. A kiállítás példát kíván mutatni a roma/cigány és a nem roma közönségnek egyaránt, egy olyan harmadik utat mutat be, ami a roma közösségnek tehetetlenség érzetét és a nem roma közösségek felelősség áthárítását egyaránt felülírja.

Pályaművekkel szembeni követelmények:
Fekete-fehér vagy színes fotó papír alapon és digitális formában, minőségi elvárás az 5 megapixeles méret jpg formátumban. Egy pályázó maximum 10 db fotóval pályázhat.

A pályázat benyújtása:
A fényképeket juttassák el hozzánk a [email protected] email címre, illetve papír alapon a mellékelt pályázati adatlappal együtt a 8800 Nagykanizsa, Zrínyi utca 42. szám alatti címre legkésőbb 2018. szeptember 27–ig.
– A pályázati felhíváshoz kapcsolódó további kérdéseket is a fenti e-mail címen várjuk.

A pályázatok értékelése és díjazása:
A pályázatok értékelését szakértő zsűri végzi.
– Díjazás: 1. helyezett 40 000 Ft, 2. helyezett 30 000 Ft, 3. helyezett 20 000 Ft pénzdíj

Díjátadó helye, ideje:
Nagykanizsa, Halis István Városi Könyvtár, 8800 Nagykanizsa, Kálvin tér 5.
2018. október 5.

Egyéb feltételek:
A pályázati részvétel ingyenes. A legjobb képekből 2018. október 5-19-ig kiállítást szervezünk a Halis István Városi Könyvtárban Nagykanizsán. A pályázó a pályázati anyag elküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket és hozzájárul, hogy a szervezők kiállításokon, publikációkban, média-megjelenésekben a képeiket térítésmentesen felhasználják. A pályázó tudomásul veszi, hogy a beküldött képek elkészítésével, vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott esetleges személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a pályázót terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is.
http://www.drvsz.hu/