Az érem harmadik oldala – fotópályázat

A DRVSZ olyan fotókiállítást kíván megvalósítani „Az érem harmadik oldala” címmel, mely a Magyarországon és a határokon túl élő amatőr és hivatásos fotósok alkotásaiból kerül összeállításra. A kiállításra pályaművekkel lehet jelentkezni, melyet szakértő zsűri bírál el. A kiállításra olyan fotókból kíván válogatni az egyesület, mely megmutatja egyrészről a gazdag, másrészről a szegény, nehéz körülmények között élő roma társadalom mai arcát. Olyan elkapott pillanatokat szeretnénk megmutatni a képeken keresztül, amelyek jól tükrözik a roma emberek sokszínű tehetségét, szorgalmát, a bennük élő szeretetet, kitartást és alázatot, a szegénységben és kilátástalanságban is megvalósuló életigenlést. A kiállítás példát kíván mutatni a roma/cigány és a nem roma közönségnek egyaránt, egy olyan harmadik utat mutat be, ami a roma közösségnek tehetetlenség érzetét és a nem roma közösségek felelősség áthárítását egyaránt felülírja.

Pályaművekkel szembeni követelmények:

Fekete-fehér vagy színes fotó digitális formában, minőségi elvárás az 5 megapixeles méret jpg formátumban.
A pályázat benyújtása:
A fényképeket juttassák el hozzánk a [email protected] email címre a mellékelt pályázati adatlappal együtt legkésőbb 2017. augusztus 31.-ig!
– A pályázati felhíváshoz kapcsolódó további kérdéseket is a fenti címen várjuk.
A pályázatok értékelése és díjazása:
A pályázatok értékelését a szakértő zsűri végzi.

Díjátadó helye, ideje:

8800 Nagykanizsa, Damjanich u. 1/a – Szent Kristóf Vendégház
– Díjazás: 1. 30 000 Ft, 2. 20 000 Ft, 3. 10 000 Ft pénzdíj

Egyéb feltételek:

A pályázati részvétel ingyenes. A beérkezett pályamunkákból 2017. szeptember 8-22-ig kiállítást szervezünk. A pályázó a pályázati anyag elküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket és hozzájárul, hogy a szervezők kiállításokon, publikációkban, média-megjelenésekben a képeiket térítésmentesen felhasználják. A pályázó tudomásul veszi, hogy a beküldött képek elkészítésével, vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott esetleges személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a pályázót terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is.
http://www.drvsz.hu/