Felhívás konkrét peres ügy vitelére

A Kisebbségi Jogvédő Alapítvány elkülönült, operatív szerveként működő Kisebbségi Jogvédő Intézet abból a célból jött létre, hogy hozzájáruljon a határon túli magyarság jogvédelmének erősítéséhez, az e területen kiemelkedő szerepet játszó személyek, szervezetek, intézmények támogatásával.

A Kisebbségi Jogvédő Intézet kiemelt céljának tekinti a Kárpát-medencei magyar jogsegélyszolgálat működtetését a külhoni magyarokat magyarságuk, vagy vélhetően magyarságuk miatt ért jogsérelmek elleni hatékony fellépés, illetve e jogsértések jövőbeni visszaszorítása céljából. Fentiek szellemében az Intézet szakmai és anyagi támogatást nyújt mindazon ügyvédeknek és ügyvédi irodáknak, munkaközösségeknek, akik, illetve amelyek konkrét peres ügyekben képviselik nemzettársaikat és a területükön működő magyar szervezeteket, intézményeket.

A konkrét peres ügy vitele vonatkozó támogatás pályázat útján nyerhető el. Pályázatot nyújthatnak be határon túli honosságú, illetőségű jogászok, ügyvédi irodák, szervezetek, jogtanácsosok, akik hozzájárulnak a magyar kisebbség ellen irányuló jogsérelmek felkutatásához, dokumentálásához és jogvédelem nyújtásához.
A Kisebbségi Jogvédő Intézet ezúton teszi közzé a 2018. évre vonatkozó konkrét peres ügyre vonatkozó pályázati felhívását.

Pályázni a tárgyév során folyamatosan lehet.

1. A pályázat benyújtásának formai követelményei:
A pályázatot elektronikus úton a [email protected] központi e-mail címre, Times New Roman, 12-es betűmérettel kérjük beküldeni.

2. A pályázat benyújtásának tartalmi követelményei:
a) Pályázati adatlap pontos, magyar nyelvű kitöltése
b) Pályázó motivációs levele:
Kérjük, fejtse ki a 2018-as évre vonatkozó konkrét jogsegélyszolgálati-tevékenység ellátására irányuló terveiket, elképzeléseiket, egy oldalas terjedelemben. Ha az elmúlt években is pályázott a Kisebbségi Jogvédő Intézetnél, úgy kérjük, ismertesse az időközben esetleges felmerülő szervezeti, illetve személyi változásokat.
c) A konkrét ügy bemutatása
Kérjük, ismertesse az ügy tényállását és annak jogi lépéseit. Amennyiben ügyével a Strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz kíván fordulni, igazolja, hogy az eljárási feltételeknek (6 hónapos szabály, tagállami jogorvoslati rendszer kimerítése stb.) eleget tett.

3. További feltétel
Rendelkezésre álló bankszámla megléte:
– forintalapú, magyarországi bankszámlaszám
– saját államukban euróalapú, vagy saját államuk pénzneme szerinti bankszámlaszám
– saját államukban forintalapú bankszámlaszám (Kérjük a tisztelt Pályázót, hogy lehetőség szerint az első két alternatíva közül válasszon.)

4. Beszámolási kötelezettség
A megbízási díj folyósításának feltétele a peres ügyről, annak fejleményeiről, eljárási cselekményeiről történő folyamatos tájékoztatás a Kisebbségi Jogvédő Intézet részére, valamint az ügyről készített összefoglaló jellegű beszámoló és vonatkozó periratok határidőben történő megküldése.

5. Megbízási díj
A konkrét peres ügy támogatásáról és az ügyre vonatkozó megbízási díjról a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány Kuratóriuma dönt. A támogatás kizárólag utófinanszírozott. A megbízási díj az ügyről készült írásbeli beszámolási kötelezettség teljesítését követően, annak elfogadásáról történő visszaigazolás, valamint a tevékenységéről kiállított és a Kisebbségi Jogvédő Intézet által előzetesen jóváhagyott számla Intézet részére történő megküldése után kerül folyósításra.

6. Sikeres pályázat esetén az Alapítvány és a Pályázó a konkrét peres ügy vitelére megbízási szerződést köt.
Felhívjuk a tisztelt Pályázók figyelmét, hogy számlázási címünk: Kisebbségi Jogvédő Alapítvány, 2141 Csömör, Körmendi utca 22; míg postázási címünk: Kisebbségi Jogvédő Intézet, 1052 Budapest, Vármegye utca 7. II./2. Kérjük, hogy küldeményeiket feltétlenül az utóbbi, budapesti címre adják fel az ügyintézés megkönnyítése érdekében.
http://www.kji.hu/palyazati-felhivas-konkret-peres-ugy-vitelere-2018-targyevben/