Hungarikumok határon innen és túl

„Hungarikumok határon innen és túl” – sikeres magyar termékek, vállalkozások a Kárpát-medencében.

Alapítványunk pályázatot hirdet Kárpát-medencei főiskolás és egyetemista fiatalok körében magyar hagyományokon alapuló, egyediségével, különlegességével, magyarságra jellemző tulajdonságai révén kiemelkedő, sikeres termékek, vállalkozások, innovatív megoldások bemutatására.

A SIKERES PÁLYÁZÓK 10-50.000 Ft értékű ÖSZTÖNDÍJBAN ÉS KÖNYVJUTALOMBAN RÉSZESÜLNEK, VALAMINT RÉSZT VEHETNEK ALAPÍTVÁNYUNK fenti témában MEGHIRDETETT Kárpát-medencei NYÁRI EGYETEMÉN, melyet 2016 augusztusában tartunk Székelyföldön.

A pályaműveket a következő témakörökben várjuk:
– Valamely hungarikumként elismert, vagy még el nem ismert, de magyar vállalkozók által önállóan fejlesztett, előállított és értékesített termék, vállalkozás, vagy szolgáltatás bemutatása bármely magyarok által lakott régióban (hatásai, eredményei).
– Példaértékű regionális gazdasági összefogás, termelési és értékesítési egyesületek, szövetségek valamely hazai, illetve határon túli magyar területen.
– Magyar termékek levédésének hazai, Kárpát-medencei és szélesebb értelemben vett nemzetközi lehetőségei (Hungarikum Bizottság, környező országok, EU, Európa, Világ stb.), magyar termékek népszerűsítése, értékesítése a szűkebb régióban és nemzetközi szinten (pl. székely Góbé megjelölésű termékek, stb.).
– Még meg nem valósult innovatív ötletek, melyek amennyiben megvalósulnának, az nagymértékben segítenék az adott régió fiataljainak munkalehetőségeit, ezáltal az anyanyelv megtartását, a magyarság anyagi/szellemi/számbeli gyarapodását.

A pályázati anyag kötelező melléklete: 1 oldalas önéletrajz (név, születési dátum, lakcím, telefonszám megadásával.)
A tanulmány pontos hivatkozások nélkül nem fogadható el!!!

Formai követelmények:
10-15 oldal terjedelem, betűtípus: Times New Roman 12, 1,5-es sorköz, 2,5-es margó

Beadási határidő: 2016. május 15.

A pályaműveket és kérdéseiteket a következő címre várjuk: [email protected]
http://www.mfhnalap.org