Jószolgálati díj

Tudsz egy helyet, ahol erőn felül tesznek azért, hogy másoknak jobb legyen?
Jelőlési határidő: 2017. január 31.

Jószolgálati díj
A szekszárdi Twickel Birtok és a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány 2016-ban megalapítja a Jószolgálati-díjat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik alapítója, gróf Zichy Mária Terézia emlékére.
A díj célul tűzi ki a különböző területeken szociális munkát végzők áldozatos és példaértékű munkájának valamint annak a társadalomra gyakorolt hatásának bemutatását, a különböző szociális életpályák népszerűsítését és azok társadalmi elismertségének növelését.
A Jószolgálat-díjjal a szakmai és emberi elismerésen túl több százezer, összességében megközelítőleg 10 millió forintos tiszteletdíj is átadásra kerül, széles körű médianyilvánosság kíséretével.

KIKET JELÖLHETSZ?
A díjra bárkit jelölhetsz, aki szociális területen végez kiemelkedően példaértékű, áldozatos munkát, a kiírásban megjelölt intézményi vagy egyéni kategóriák valamelyikében. A díjjal a terepen dolgozó szociális munkások és rajtuk keresztül a különböző területek mindennapjaiba szeretnénk betekintést adni. A díjra 2017. január 31-ig meghosszabbítottuk a jelölést. A díjátadó várható időpontja 2017. június eleje, amikor kihirdetésre kerülnek a Jószolgálat-díj zsűri által kiválasztott kategóriánkénti nyertesei és a közönség által megszavazott közönségdíj nyertesei is. A közönségdíjra a Jószolgálat-díj Facebook oldalán lehet majd szavazatokat leadni.

INTÉZMÉNYI KATEGÓRIÁK
– Családokért végzett szociális munka
– Kisebbségekért végzett szociális munka
– Fogyatékkal élőkért végzett szociális munka
– Idősekért végzett szociális munka
– Hajléktalanokért végzett szociális munka

EGYÉNI KATEGÓRIÁK
– Családokért végzett szociális munka
– Kisebbségekért végzett szociális munka
– Fogyatékkal élőkért végzett szociális munka
– Idősekért végzett szociális munka
– Hajléktalanokért végzett szociális munka

CIVIL KÖZÖSSÉGI KATEGÓRIA
Civil kezdeményezésű, intézményrendszeren kívül végzett szociális munka

ÉLETMŰDÍJ
A szociális munka területén életen át tartó, elkötelezett és példamutató tevékenységéért

KÜLÖNDÍJ
A közönség szavazatai alapján megválasztott egyén vagy intézmény közönségdíja

JELÖLÉS A JÓSZOLGÁLAT-DÍJRA: http://joszolgalatdij.hu/jelolj-te-is/
http://joszolgalatdij.hu/