Karácsonyi rajzpályázat gyerekeknek

A Hagyományok Háza Karácsonyi asztal címmel rajzpályázatot hirdet gyermekek számára három korcsoportban.

December 24. eseményei a karácsonyi asztal körül történtek. A karácsonyi asztalra tett ételek, illetve az alatta lévő eszközök, termények a hiedelem szerint a család tagjainak egészségét, szerencséjét, a gazdaság jó működését biztosították. Karácsonyi abrosszal terítettek meg. Egész kenyeret raktak az asztalra, hogy egész évben legyen kenyerük. Az almát annyi felé vágták, ahány tagja volt a családnak. A dióval a családtagok egészségét jósolták meg. A következő évi pénzbőséget bab, borsó, lencse, sült tök fogyasztásával biztosították. Az asztal alá tett szénát, szalmát az ünnep után az állatok alá tették, hogy egészségesek legyenek. A magvak, termények bő termést idéztek elő. Az asztal alatt megszentelődött sarlóval, metsző késsel könnyebben ment munka. A karácsonyi asztalra, vagy alá, vagy akárcsak a közelébe tett tárgyaknak, eszközöknek különös jelentőséget tulajdonított a néphagyomány. Egyrészt mágikus erejűnek vélte, másrészt keresztény magyarázatot fűzött hozzá.

A pályázat nagyszerű lehetőség, hogy a gyerekek és segítőik ráhangolódjanak az ünnepre, tájékozódjanak, tanuljanak egy már-már kiveszőben levő népszokásról, és a fantáziájukat használva mutassák be nekünk a hagyományos karácsonyi ételeket, az ünnepi asztal részleteit, a meghitt családi hangulatot a karácsonyi asztallal, ételekkel, termőággal.

A rajzpályázat célja:
– a pályázók megismertetése a jeles napok történetével, hagyományaink szerepével,
– a tanulók képzelőerejének, kreativitásának fejlesztése,
– különféle rajztechnikák megismertetése a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelően,
– a tehetséges tanulók felfedezése, bemutatkozása az országos illetve határainkon túlnyúló verseny keretében

A legszebb alkotásokat kiállítjuk, a zsűri által kihirdetett nyerteseket értékes díjakkal jutalmazzuk.

Beküldési határidő: 2019.november 22.

Korcsoportok:
1. kategória: óvodások
2. kategória: általános iskola 1-4. évfolyamai
3. kategória: általános iskola 5-8. évfolyamai

A tetszőleges technikával készített alkotásokat névvel, e-mail címmel, telefonszámmal és a készítő nevével, életkorával ellátva várjuk a Hagyományok Háza címére:

HAGYOMÁNYOK HÁZA
Tóth László
1251 Budapest, Pf. 23

A pályamunkák személyesen is leadhatók a Hagyományok Házában (1011 Budapest, Corvin tér 8.) hétfőtől csütörtökig 12 és 18 óra között, pénteken 10 és 14 óra között.

Kérjük a leadást megelőzően az alábbi linken regisztrálják az alkotásokat:

Szíveskedjenek minden alkotót és pályamunkát külön regisztrálni (amennyiben a kapcsolattartó több gyerek esetében ugyanaz a személy)!