orvosok 002

Konferencia a kárpátaljai egészségügy megújulásáért – felhívás

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosság az Itt Magyarul Is programot működtető Pro Cultura Subcarpathica civil szervezettel közösen orvoskonferenciát szervez május 14-én Beregszászban. Az Újdonságok a gasztroenterológiában címmel meghirdetett eseménynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola biztosít helyszínt.
A szervezők célja, hogy a magyar nyelven (is) szolgáltatást nyújtó egészségügyi dolgozók az anyagi támogatás mellett szakmailag is fejlődjenek. A nagybani cél pedig Kárpátalja sokat szidott, alacsony színvonalú egészségügyi helyzetének javítása az egyéni tudás fejlesztése által.
A konferenciára várnak minden olyan belgyógyászt, családorvost, egészségügyi szakembert, aki mindennapi munkájában hasznosítani tudja és szeretné a témában szerzett ismereteket. Az előadók között prof. Altorjay Istvánt, dr. Herszényi Lászlót, dr. Palatka Károlyt és dr. Papp Máriát köszönthetik a résztvevők.

A rendezvény ingyenes! A szervezők kérik, hogy részvételi szándékukat névvel, pontos *elérhetőséggel (e-mail és telefonszám) feltétlenül jelezzék május 6-ig az alábbi elérhetőségek egyikén:

e-mail: [email protected]; [email protected]
telefon: 2-34-62/148
mobil: 099 – 37 – 26 – 240

A rendezvény fővédnöke: dr. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos.

*A személyes adatokat bizalmasan kezelik, harmadik fél számára nem adják ki.

Kárpátalja.ma