Lehet jelentkezni a Kaleidoszkóp VersFesztiválra

Elindult a jelentkezés az idei Kaleidoszkóp VersFesztiválra, amelyet november 23. és 26. között a Váci Dunakanyar Színházban rendeznek majd meg – tájékoztatta a szervező Magyar Versmondók Egyesülete szombaton az MTI-t.

Az összegzés szerint versmondók, versfilmek, versszínházi előadások és verszenei koncertek versenyeznek Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléjén.

A szervezők közleménye szerint ebben az évben Arany János születésének 200. évfordulója előtt tisztelegve Arany-emlékestekkel, pódiumi előadásokkal, színpadi produkciókkal és vetítésekkel bővítik a szervezők a VersFesztivál programját.

A versenyprogramra versszínházi előadással, verszenei koncerttel, versfilmes alkotással, valamint vers- és prózamondás mellett balladamondással is lehet jelentkezni. Az utóbbi kategóriák esetében idén először nemcsak junior és felnőtt, de fiatal felnőtt kategória is lesz. A verseny nyitott valamennyi korosztály számára, határon innen és túlról.

A hivatásos és az amatőr versenyzők külön kategóriában versenyeznek. A versenykiírások meglehetősen nagy művészi szabadságot engednek a művek választása és feldolgozási módja terén minden nevezőnek.

A versszínházi és verszenei kategóriákban október 10-ig várják a jelentkezéseket, a versmondók és a versfilmek alkotói október 30-ig nevezhetnek. A részleteket az érdeklődők a www.versfesztival.hu oldalon olvashatják.

A közlés szerint a Kaleidoszkóp VersFesztivál Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléje, célja a vers megnyilvánulási formáinak felkutatása és bemutatása mellett a hivatásos és amatőr előadók, társulatok találkozásának megteremtése. Fővédnöke Buda Ferenc Kossuth-díjas költő, igazgatója Lutter Imre Radnóti-díjas előadóművész.