Magyar kézművesség 2019 és II. Rákóczi Ferenc és kora – pályázat

Előző öt sikeres kiállításunkhoz hasonlóan idén is a Belváros egyik legszebb neobarokk épületében működő Duna Palota ad otthont A Magyar Kézművességért Alapítvány 26. alkalommal megrendezendő nyári kiállításának.

A kiállításon való részvételre Alapítványunk az IPOSZ-szal és a BKIK Kézműipari Tagozatával együttműködve MAGYAR KÉZMŰVESSÉG – 2019 valamint II. RÁKÓCZI FERENC ÉS KORA – KÉZMŰVES SZEMMEL címmel kettős tematikájú, nyílt pályázatot hirdet tárgyalkotók számára.

A pályázaton magyarországi és határon túli magyar alkotók – népművészek, kézműves iparművészek; egyéni jelentkezők és alkotóközösségek – maximum 3 olyan alkotással vehetnek részt, amelyek természetes alapanyagokból, kézműves technikával készültek. (A funkcionálisan összetartozó tárgy-együttes, készlet, garnitúra 1 alkotásnak számít, de a rendezők fenntartják a jogot, hogy – elfogadás esetén – a kiállítás arányai érdekében egy sok darabból álló készlet nem teljes terjedelemben kerül kiállításra.)

– A pályázat első részére kötöttség nélkül, szabadon választott alkotásokat lehet beadni. A pályamunkák egy-egy tájegység néprajzi motívumkincsét, forma- és színvilágát felhasználó, vagy a hagyományokat napjaink igényeivel ötvöző, illetve egyéni tervezésű tárgyak – pl. az otthon (a nappali, a konyha, az ebédlő, a gyerekszoba) igényes berendezésére, díszítésére alkalmas használati eszközök, dísztárgyak; az öltözködés-kultúra elemei (viseletek, öltözékek, kiegészítők, ékszerek); játékok, hangszerek, kések és egyéb tárgyak; vagy ritka, kihalófélben lévő kézműves szakmák produktumai – lehetnek.

Szívesen fogadjuk a helyi értéktárba vagy a hungarikumok közé már bekerült vagy elbírálás alatt álló alkotásokat is.

– A pályázat másik része – a Rákóczi Emlékévhez csatlakozva – konkrét témaként II. Rákóczi Ferencet és korát állítja a középpontba. A pályázatnak erre a részére természetes anyagokból, kézműves technikával készített alkotásokat várunk, amelyek felidézik a fejedelem személyét, a róla és kuruc seregéről szóló eseményeket, a bujdosókról szóló irodalmi alkotásokat. Pályázni lehet a Kárpát-medence korabeli magyar barokk emlékeinek kézműves feldolgozásával, a kor főúri öltözeteinek és paraszti viseleteinek, használati tárgyainak, ékszereinek, textíliáinak, ötvös- és kerámiatárgyainak, fegyvereinek korhű másolataival is.

Regisztrációs határidő: 2019. június 21.

Az erre szolgáló internetes felület elérhető honlapunkon (www.amka.hu). Az internettel nem rendelkezőktől telefonos bejelentkezést kérünk.

Nevezési határidő (a nevezési lap beküldésére és a nevezési díj befizetésére): 2019. június 25.

– Nevezési lap megküldése
A honlapunkról ugyancsak letölthető, kitöltött nevezési lapot e-mailen: Word-formátumban, az [email protected] címre kérjük megküldeni. (Képformátumban – jpg, bmp, nem szerkeszthető pdf stb. – elektronikusan küldött nevezési lapot nem tudunk elfogadni.) Amennyiben ez elektronikus formában nem megoldható, az Alapítvány címére postán vagy időpont-egyeztetés után személyesen kérjük a nevezési határidőig eljuttatni.

– Nevezési díj befizetése
A nevezési díjat ugyancsak a nevezési határidőig kérjük az Alapítvány OTP-nél vezetett 11705008-20436209 sz. számlájára átutalni vagy (lehetőleg OTP-fiókban) befizetni. Az Alapítvány földrajzi címe helyett minden esetben ezt a számlaszámot kell feltüntetni. Számlát kizárólag a befizető nevére állíthatunk ki. A nevezési díj elutasított pályázat esetén sem jár vissza.

– Nevezési díj:
egyéni jelentkezőknek: 4500 Ft
az Alapítvány támogatóinak, ipartestületi és BKIK-tagoknak: 3500 Ft
alkotóközösségeknek (kollektív pályamunkák esetében): 6500 Ft

Az anyaggyűjtés helyszíne: a Duna Palota (Budapest, V. ker., Zrínyi utca 5.)
Az anyaggyűjtés időpontja: 2019. július 2-3-4. 10-16 óra között. – Figyelem! A Zrínyi utca sétálóutca, behajtani szállítás céljából kizárólag délelőtt 10 óráig lehet, ezért a nagyméretű vagy nehéz alkotásokat 9-10 óra között várjuk.

A pályázatra beadott alkotások nem automatikusan kerülnek kiállításra! Válogatásukat erre az alkalomra felkért szakértőkből: néprajzkutatókból és iparművészekből álló zsűri végzi. A zsűri döntése ellen nem lehet fellebbezni.

Elismerés, díjazás: a kiállításra bekerülő pályázók a hivatalos ünnepélyes megnyitó során oklevelet kapnak, a zsűri által kiemelt alkotók ezen túlmenően különböző díjakat, elismeréseket vehetnek át.

A kiállítást a nagyközönség a Duna Palota Klementina és Falk Miksa termeiben előreláthatóan 2019. július 20. és augusztus 29. között tekintheti meg.
Az eredményhirdetéssel összekötött díjkiosztó ünnepség tervezett időpontja: 2019. augusztus 12. 14 óra.

A kiállított alkotások visszaadásának időpontja: 2019. augusztus 30-31. és szeptember 1. 10-16 (ill. nehéz vagy nagyméretű tárgyaké 09- 10) óra között.
Ezúttal is tervezzük, hogy a díjkiosztó ünnepségre elkészítjük a kiállítás anyagát színes fotókon bemutató háromnyelvű albumot, amelyben a kiállításra bekerült minden pályázó 1-1 munkája szerepelni fog!

A részletes információk az Alapítvány honlapjára (http://www.amka.hu) és Facebook oldalára folyamatosan feltöltésre kerülnek,
illetve Gál Annától kaphatóak. Levélcím: Gál Anna, IPOSZ, AMKA, 1087 Bp., Luther u. 4-6., Tel: 20/570-7085, e-mail: [email protected]