Magyar zászló és címer rajz- és esszépályázat

I. A magyar zászló és címer ünnepe

A zászló és a címer a közösség összetartozásának jelképei. Számunkra, magyar emberek számára különös jelentőséggel bírnak. Ennek legfőbb oka, hogy bár Magyarország határai nem esnek egybe a magyar nemzet határaival, a nemzet nyelvi, kulturális és történelmi hagyományainál fogva mégis egységes. Ennek az összetartozásnak – a Himnusz mellett – a legfontosabb jelképei a magyar zászló és a nemzeti címer.

A Magyar Országgyűlés 18/2019. (VI. 18.) OGY határozata alapján – az Alaptörvényben rögzített felelősségviselés jegyében, az 1920. június 4-én aláírt békediktátum 100. évfordulójára emlékezve és értékelve a 2010-ben megkezdett határokon átívelő békés nemzetegyesítési politika eredményeit – a 2020-as esztendőt a nemzeti összetartozás évének nyilvánította. Ezért ebben az évben – az emlékévhez kapcsolódóan – pályázóink „ÖSSZETARTOZUNK!” témakörben is benyújthatják pályamunkáikat.

Tekintettel ugyanakkor arra, hogy – Zrínyi Miklós magyar költő, hadvezér és hadtudós születésének 400. évfordulója alkalmából – az Országgyűlés a 2020-as esztendőt Zrínyi Miklós-emlékévnek is nyilvánította (51/2019. (XII. 12.) OGY határozat), a pályázók „Zrínyi Miklós – a költő és a hadvezér” témakörben is pályázhatnak.

II. Pályázók

A Magyar Országgyűlés a magyar zászló és címer emléknapjául, így összetartozásunk egyik legfontosabb ünnepéül március 16-át jelölte ki. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet – amely küldetéséből eredően az emléknaphoz kapcsolódó ünnepségek és események szervezésében kiemelt feladatot vállal – a Kárpát-medencében, illetve a világban szétszórtan élő, valamennyi magát magyarnak valló óvodás, diák és egyetemista számára pályázatot hirdet.

A pályázatok három témakörben (Magyar zászló és címer, „ÖSSZETARTOZUNK”, valamint „Zrínyi Miklós – a költő és a hadvezér”), illetve két műfajban (rajz és esszé), és a rajzpályázat esetében hét, míg az esszépályázat esetében három korcsoportban kerülnek kiírásra.

III. Műfajok – rajz- és esszépályázat

1) Műfaj: rajzpályázat
Korcsoportok:
1. korcsoport: Óvoda
2. korcsoport: Általános Iskola I-II. osztály
3. korcsoport: Általános iskola III-IV. osztály
4. korcsoport: Általános iskola V-VI. osztály
5. korcsoport: Általános iskola VII-VIII. osztály
6. korcsoport: Középiskola
7. korcsoport: Egyetem

(Eltérő felosztású iskolarendszer esetén a kornak megfelelő csoportba sorolhatja magát a pályázó)
Az ünnepi rajzpályázat témaköre, tárgya és kivitelezési eszköztára:

A pályázó a magyar zászlót és/vagy címert, a történelmi zászlókat, illetve a határon túli nemzetrészek zászlóit, továbbá saját, a nemzeti összetartozásunkat, illetve Zrínyi Miklós életét és/vagy munkásságát kifejező ábrázolását a rajz, a grafika, a kollázs, illetve a festészet bármelyik (monochrom vagy színes) technikájával megjelenítheti, azt valamely egyéni hangulat, téma, emlékkép vagy történelmi eseménnyel összefüggésben ábrázolva.

A benyújtott pályamunka az 1-3. korcsoportban (Óvoda, Általános Iskola I-II. és III- IV. osztály) A4–es formátum, a 4-5. korcsoportban (Általános iskola V-VI. és VII-VIII. osztály) maximum A3-as formátum, a 6-7. korcsoportban (Középiskola és Egyetem) pedig szabadon választott formátum lehet.

Mindegyik kategóriában a pályaművek anyaga papír, karton, farost vagy vászon lehet.

2) Műfaj: esszépályázat
Korcsoportok:
1. korcsoport: Általános iskola VII-VIII. osztály
2. korcsoport: Középiskola
3. korcsoport: Egyetem

(Eltérő felosztású iskolarendszer esetén a kornak megfelelő csoportba sorolhatja magát a pályázó)

Az ünnepi esszépályázat témaköre, tárgya és kivitelezési eszköztára:
A pályázó a magyar zászlót és/vagy címert, a történelmi zászlókat, illetve a határon túli nemzetrészek zászlóit, valamint a velük összefüggő történelmi személyiség életét, továbbá nemzeti összetartozásunk értelmezésének kifejezését, illetve Zrínyi Miklós életét és/vagy munkásságát jelenítheti meg az esszé műfajában 4 000 – 10 000 leütésben, azt tetszése szerint, valamely egyéni hangulat, téma, emlékkép vagy történelmi eseménnyel összefüggésben írásban ábrázolva. A pályamunka PDF formátumban digitális úton küldhető be. Kérjük, hogy a pályázó az esszét a kiírásban szereplő adatok, valamint saját e-mail elérhetőségének feltüntetése mellett küldje be!

További információk ITT találhatóak.