Március 15-i Diákutaztatási Pályázat 2018

A Rákóczi Szövetség immár 29 esztendeje járul hozzá a Kárpát-medencei magyarság sokoldalú támogatásához, a határon átnyúló magyar-magyar kapcsolatok erősítéséhez, többek között azzal, hogy a Szövetség minden évben számos nyári tábort, találkozót, konferenciát, tanulmányutat szervez határon túli és magyarországi diákok részvételével. A Szövetség ennek keretében 1994 óta anyagi hozzájárulást és szervezési segítséget nyújt Kárpát-medencei magyar középiskolák számára, amelyek készek arra, hogy a diákjaik egy csoportját a március 15-i nemzeti ünnepünk kapcsán a szomszédos országokba utaztassák, hogy ott részt vegyenek a helyi magyar közösség által szervezett ünnepségeken. Ez lehetőséget nyújt a diákok számára, hogy megismerhessék a határon túli magyarság életét, kultúráját, és egyben jó alkalom az ottani magyar iskolákkal való kapcsolatfelvételre is. Diákutaztatási programjaink részét képezi a június 4-i nemzeti Összetartozás Napja, amikor bármely Kárpát-medencei középiskola utazhat egy másik iskolához, azzal a feltétellel, hogy legalább egy határt átlépjenek, illetve az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódó program, amikor külhoni iskolák utazhatnak Magyarországra. Örömmel tudjuk elmondani, hogy 2017-ben közel 400 Kárpát-medencei középiskola több mint 15 000 diákja és tanára kapcsolódott be diákutaztatási programjainkba.

Pályázni az alábbi online adatlap kitöltésével lehet:
http://www.rakocziszovetseg.org/hu/palyazati_adatlap_marcius_15_diakutaztatas_2018
Az online jelentkezési lapok beérkezésének határideje: 2018. február 26. (hétfő)
A Rákóczi Szövetség a program keretében az utazási költséget – a megtett út és az utazók számának függvényében – legfeljebb 250 000 Ft értékig átvállalja, a további költségek (szállás, étkezés) tekintetében a fogadó iskolákkal kell egyeztetni, így ezek a költségek a kiutazó vagy a fogadó iskolát terhelik!
A támogatás feltétele, hogy az utazó csoport a program megvalósulását követően (legkésőbb 2018. április 15-ig!) részletes úti beszámolót és 25 db, az utazást megörökítő fotót küld a Rákóczi Szövetség részére.

A pályázat feltételei:
– A pályázathoz csatolni kell a partneriskola igazgatója által aláírt fogadónyilatkozatot
– Pályázhat minden magyarországi középiskola diákcsoportja.
– A kirándulásnak 2018. március 1. és március 31. között kell megvalósulnia
– legalább egy határ átlépése
– Az utazások célpontjai kizárólag a következő országok lehetnek: Románia (Partium és Erdély), Szlovákia (Felvidék), Szerbia (Vajdaság), Ukrajna (Kárpátalja), Horvátország, Szlovénia (Muravidék) magyarlakta területei (Ausztriai utazásra jelen pályázatban támogatás nem igényelhető!)
– Az utazások időtartama legalább 1 nap, legfeljebb 6 nap lehet.

A pályázaton elnyert összeg kifizetésének feltételei:
A pályázaton elnyert összeg kifizetésének, azaz a számla kiegyenlítésének feltétele, hogy minden utazó iskola az eredeti számla beérkezésével egyidejűleg, de legkésőbb az utazást követően 30 nappal eleget tesz az elszámolás alábbi követelményeinek:
o számla és menetlevél megküldése postai úton,
o képek nélkül minimum két A/4 oldalas (azaz minimum 5-6000 karakter) írásos beszámolót elektronikusan (szerkeszthető – doc, rtf, stb.),
o az utazók névsoráról egy eredeti (!) jelenléti ív kitöltése és elküldése postai és elektronikus (szkennelve) úton (a formanyomtatvány honlapunkról letölthető!),
o legalább 25 db – az út fontosabb eseményeit megörökítő – fényképet (jpg, bmp, tiff stb.)
o valamint az utazás megrendelését visszaigazoló dokumentum kitöltése és megküldése postai úton (a formanyomtatvány honlapunkról letölthető!).

FIGYELEM! A hiánytalan elszámolás (szöveges beszámoló, jelenléti ív, fényképek, számla, menetlevél és a megrendelő visszaigazolása) irodánkba történő beérkezése a pénzkifizetés feltétele is egyben! Ha az utazás után 30 nappal sem érkezik be a hiánytalan elszámolás, a számlát nem áll módunkban kifizetni!

Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében regisztráljuk, de a Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezetével rendelkező iskolák előnyt élveznek az elbíráláskor. Az utazó csoportok számát – a határon túli partnereink által vállalt színhelyek számától és a rendelkezésünkre álló anyagi forrásoktól függően – február folyamán fogjuk megállapítani.
Pályázni minimum 20 fős diákcsoporttal lehet!

A támogatás mértékének megállapítása függ az adott csoport létszámától (diákok és kísérők együttesen) és a kalkulált útvonal hosszától:
– 20-25 fő: 120 000 Ft keretösszeg
– 26-30 fő: 160 000 Ft keretösszeg
– 31-35 fő: 180 000 Ft keretösszeg
– 36-40 fő: 200 000 Ft keretösszeg
– 41- fő: 250 000 Ft keretösszeg

Felhívjuk a figyelmet, hogy 10 gyerekenként 1 kísérőt tudunk figyelembe venni az utazók létszámából számított támogatás megállapításánál!
Kérjük, hogy a legkedvezőbb ajánlatot adó utaztató cég/buszos vállalkozó szolgáltatását vegyék igénybe, így lehetőséget biztosítva arra, hogy minél több diákcsoport utazását támogathassa a Szövetség!

Felhívjuk a magyarországi középiskolák figyelmét, hogy az utazás megszervezésénél különös tekintettel vegyék figyelembe a nevelési-oktatási intézmények által szervezett országhatárt átlépő autóbuszos kirándulások biztonságáról szóló 27/2017. (X. 18.) EMMI rendeletet.
Kérjük, az online jelentkezési űrlapon szíveskedjenek kitölteni a partneriskolára és az utazást lebonyolító vállalatra vonatkozó adatokat, és egyben szíveskedjenek csatolni a partneriskola igazgatójának támogatólevelét is! Amennyiben iskolájuk nem rendelkezik partneriskolával, a Rákóczi Szövetség (szükség esetén) közreműködik a kapcsolatfelvételben.

A pályázat elbírálásáról a Rákóczi Szövetség vezetősége dönt 2018. február 27-én. A pályázaton nyertes középiskolák névsora 2018. február 28-tól olvasható honlapunkon (http://www.rakocziszovetseg.org).
További információval Szenczi Borbála, a programmal megbízott munkatársunk (tel: +3612013067; e-mail: [email protected]), illetve a Rákóczi Szövetség központi irodájának munkatárasai a lenti elérhetőségeken állnak rendelkezésre.