Kezdőlap » Agora » Muzsikál az erdő fotópályázat

Muzsikál az erdő fotópályázat

A “Muzsikál az erdő” rendezvénysorozata 2019. évi eseményeihez kapcsolódóan a Muzsikál az Erdő Alapítvány ezévben is fotópályázatot hirdet. Az idei évben, immáron 16. alkalommal megrendezésre kerülő rendezvény ismét három helyszínen jelentkezik: Kecskemét vonzásában, a Mátra vidékén és a Körösök völgyében. A zenei és kulturális programok mellett idén is meghirdetjük a rendezvény fotópályázatát, melyre várjuk minden olyan magyarországi, vagy határainkon túl élő magyar amatőr, vagy profi fotós munkáit, akinek az alkotásai összhangban vannak a rendezvény szellemiségével.

A rendezvényünk szellemisége és céljai:
A “Muzsikál az erdő” alapgondolata a természeti környezettel való együttélés fontosságából, e harmónia fenntarthatóságának hitéből táplálkozik. “Hosszútávon fenntartható, boldog emberi lét csak a természettel harmóniában képzelhető el. Hitünk szerint ez csak úgy valósulhat meg, ha életünk négy legfontosabb dimenzióját – a társadalmat, a gazdaságot, a környezetet és a kultúrát-művészetet – összehangoljuk.”

A “Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat fő célja, hogy az embereket egy fenntartható, környezettudatos életforma irányába fordítsa az erdő, a zene és a művészet erejével. Kiemelt célunk a klasszikus zene, az irodalom, a vizuális alkotóművészet támogatása, az egészséges életmód népszerűsítése, a helyi természeti és kulturális értékek, valamint az erdő, a természet védelme, a környezettudatos életmód népszerűsítése, a fenntarthatóságra nevelés, a helyi közösségek építése. Szeretnénk, ha az eseményekre látogatók új impulzusokat meríthetnének természeti környezetünk és kultúránk megismeréséhez.

Milyen fotókat várunk a pályázatra:
Olyan fotókkal lehet pályázni, melyeken a fenti szellemiség gondolatai, érzései jelennek meg, akár a művészetek felől, akár a természet, az erdő felől megközelítve. Az alkotások témája ezen feltételek mellett szabadon választható, kötetlen. A honlapunkon – inspiráció gyanánt – a korábbi díjazott fotók megtekinthetők.

A pályázati feltételek:
Egy alkotó maximum 6 fotóval pályázhat. A képek készítési idejére vonatkozóan nincs időbeni megkötés, de javasoljuk, hogy friss, az elmúlt évek során készített felvételekkel pályázzanak. A pályázatra kizárólag digitális fotókat fogadunk, analóg technikával készült képek esetén jó minőségű szkennelés, vagy egyéb digitalizálás a feltétel. A képrögzítő eszköz tekintetében nincsen megkötés. A digitális fotók felbontásánál a hosszabb oldalnak legalább 3000 pixelnek kell lennie, ennél kisebb felbontású képeket nem áll módunkban befogadni. A beküldött képformátum kizárólag JPG lehet.

A fő pályázat mellett két külön pályázati kategóriát is indítottunk. Az “ifjú fotós” kategóriában az a gyermek indulhat, aki 2019. december 31-ig még nem tölti be a 18. életévét. A gyermekek fotói külön elbírálás alá esnek, de itt is fontos a jó kompozíció és a képi mondanivaló, a látvány. Külön pályázati szekciót nyitottunk a mobil telefonnal, vagy tablettel készített képeknek is. Aki a fő mezőnyben méretteti meg magát, az is beküldhet ebbe a kategóriába fotókat, de a két kategóriába küldött fotók között nincs átjárási lehetőség. A mobil eszközzel készített fotóknál is minőségi és szép kompozícióval készített képeket várunk. A külön kategóriákban egy pályázó maximum 4 fotót küldhet be. (Az ifjú fotós kategóriánál írásban kell nyilatkozni a születési dátumról. A mobilos kategóriába való nevezés esetén pedig a fotó EXIF adataiból egyértelműen kiolvashatónak kell lenni a készülék típusának!)

A fotókat kizárólag a pályázat email címére megküldve fogadunk, egyéb módon: adathordozón, postán, linket megosztva, más email címre küldve stb. nem tudunk pályázati anyagot befogadni. A fotópályázat email címe: muzsikal.foto@gmail.com

Az alkotó a pályázati kiírás alapján köteles a beküldött fotók filenevét a következők szerint megadni: az alkotó neve (alulvonás) a kép sorszáma (alulvonás) a kép címe. Példaként Kiss János fotós harmadik fotója, Erdei nyugalom címmel a következő fájlnevet kapja: KissJános_03_Erdeinyugalom.jpg

A képek beküldése mellett a pályázat érvényességének feltétele, hogy a pályázó a honlapról letölthető, vagy a fotópályázat email címén bekérhető pályázati adatlapot kinyomtassa, kitöltse, eredetiben aláírja(!), majd beszkennelve, vagy befotózva csatolja JPG formátumban. Az adatlap tartalmazza a fotós nevét, lakcímét, e-mail címét, telefonos elérhetőségét és a fotók sorszámozott felsorolását kép címekkel. A pályázónak kötelessége nyilatkozni, hogy a fotók saját alkotásai és annak teljes körű felhasználási jogával rendelkezik.

Amennyiben az alkotó a beküldött pályázati anyagánál bármely formai követelménynek nem felel meg, úgy a pályázat kiíró egy esetben emailben értesíti a hiányosságról, melyet korrigálhat. Amennyiben a felszólítástól számított max. 10 napon belül (de a pályázati határidőt betartva) nem javítja ki a pályázati anyagát, úgy a kiíró külön értesítés nélkül jogosult az érintett fotó, vagy a teljes nevezés elutasítására. A pályázati határidőn belül a pályázó jogosult a 6 illetve 4 db-os kereten belül további fotókat beküldeni vagy a már megküldött képet másikra cserélni. Ezekben az esetekben a pályázati adatlapot is cserélni kell.

A pályázat benyújtásával az alkotó elfogadja, hogy a fotóiról készített papírképeket a Muzsikál az Erdő Alapítvány rendezvényein és kiadványaiban, valamint digitális formában a honlapján és a közösségi médiában – a fotós nevének megjelölésével – az Alapítvány jogszerűen felhasználhatja, de azért az Alapítvány pénzbeli megváltásra nem kötelezhető.

Nevezési díj: A nevezés díjtalan.

A fotók beküldési határideje: 2019. május 24. péntek – éjfél.

A fotópályázat zsűrizése: Az alkotásokat fotóművészekből és természetvédelmi-erdészeti szakemberekből álló zsűri bírálja el.

Díjazás: Felajánlások alapján a helyezettek egyéni és kollekció díjakat, értékes tárgyjutalmakat nyernek.

Különdíjak: Az “ifjú fotós” és a “mobilos képek” kategóriákban a legkiemelkedőbb fotók külön kategória díjban részesülnek.

Díjkiosztás: Az ünnepélyes díjkiosztás helyéről, idejéről tájékozódjanak a rendezvény honlapján. Az érvényes pályázattal rendelkező alkotók emailben is értesítést kapnak a rendezvényekről, a díjazásról és a kiállításokról.

A fotók bemutatása: A zsűri által kiválasztott, legkiemelkedőbb alkotásokat bemutatjuk a 16. “Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok, illetve az ország más régióiban szervezett rendezvényeinken, valamint közzétesszük azokat honlapunkon. A díjazásban részesült alkotásokból az idei rendezvénysorozaton is kiállítást rendezünk. Az alkotásokat az Alapítvány saját költségen dolgoztatja ki 20×30 cm-es méretben, mely nyomatok ezt követően az Alapítvány tulajdonában maradnak, és későbbi rendezvényeik helyszínein is kiállításra kerülhetnek.

A fotópályázat szervezője: Kalácsi René muzsikal.foto@gmail.com

Egyéb tájékoztatás a rendezvényről: http://www.muzsikalazerdo.hu
http://www.facebook.com/muzsikalazerdo/

2019. évi programjaink: május 25-26. “Muzsikál az erdő” a Hírös Városban
(Lakitelek-Tőserdő, Nyíri erdő – Kecskemét)
június 29.-július 07. “Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok
(a Mátra térségében: Tar-Fenyvespuszta, Gyöngyöstarján, Abasár, Salgótarján-Eresztvény, Mátraverebély-Szentkút, Pásztó-Mátra-keresztes, Szurdokpüspöki, Gyöngyöspata, Kékestető)
szeptember 27-29. “Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében
(Gyula – Városerdő és Nagyvárad-Püspökfürdő)

Forrás: www.pafi.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
2019. április 2., kedd

83 éve született Csukás István, Kossuth-díjas író (Pom-pom, Süsü).

Close