Kezdőlap » Agora » Muzsikál az erdő – gyermekrajz pályázat 2019

Muzsikál az erdő – gyermekrajz pályázat 2019

A Muzsikál az Erdő Alapítvány gyermekrajz pályázatot hirdet a “Muzsikál az erdő” 2019. évi rendezvénysorozatának keretein belül. Várjuk minden alkotó kedvű gyermek pályázatát, akiknek az alkotásai összhangban vannak a rendezvénysorozat szellemiségével.

Kedves Gyerekek! Engedjétek szabadon a fantáziátokat! Rajzoljatok, fessetek, mutassátok meg, hogy Ti hogyan látjátok az erdőt, ezt a varázslatos helyet. A “Muzsikál az erdő” rendezvényekkel szeretnénk, ha minél többen felfigyelnétek arra, hogy mekkora érték az erdő, a tiszta környezet. Minden napon gondolunk Rátok, kedves gyerekek, és várunk kézműves foglalkozásokkal, bábszínházzal, gyerekeknek szóló koncertekkel, odakint az erdőben. Sőt még gyermeknapi programokkal is készülünk! Gyertek el a szüleitekkel, a nagyszüleitekkel a “Muzsikál az erdő” rendezvényeire. Bízunk benne, hogy jól fogjátok magatokat érezni!

A “Muzsikál az erdő” alapgondolata a természeti környezettel való harmonikus együttélés megvalósíthatóságának, s ezen harmónia fenntarthatóságának hitéből táplálkozik.
“Hosszú távon fenntartható, boldog emberi lét csak a természettel harmóniában képzelhető el. Hitünk szerint ez csak úgy valósulhat meg, ha életünk négy legfontosabb dimenzióját – társadalom, gazdaság, környezet, zene – művészetek – összehangoljuk, harmonizáljuk.”

A “Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat fő célja a környezettudatos életmód népszerűsítése, a fenntarthatóságra nevelés az erdő, a művészetek és a zene erejével. A komolyzene, a népzene, a képzőművészetek, a kultúra támogatása, az egészséges életmód népszerűsítése, a helyi természeti, kulturális értékek, az erdő védelme, a helyi közösségépítés, a helyi közösségek összefogása. A kilencnapos rendezvénysorozat minden nap más-más település köré szerveződik, ahol a céloknak megfelelő programok kapcsolódnak egymáshoz. Szeretnénk, ha az ide látogatók új impulzusokat meríthetnének természeti környezetünk és kultúránk megismeréséhez.

A Príma Díjas és Nógrádikum Díjas, “Minősített Fesztivál” címmel bíró rendezvény erdei helyszíneken klasszikus és népzenei koncertekkel, erdei sétákkal, képzőművészeti kiállításokkal, gyermekprogramokkal, sporteseményekkel, ismeretterjesztő előadásokkal, falusi vendéglátással várja a feltöltődésre vágyó közönséget.

“Muzsikál az erdő” jövőképe – a természettel békében, összhangban élő ember.

“Az erdő nemcsak egy fontos megújuló nyersanyag és energiaforrás, hanem egy csodálatos életközösség, mely testi-lelki feltöltődésünk igaz forrása.”

A rajzok technikája szabadon választott.

A4-es méretű pályaműveket várunk.

A pályázat érvényességének feltétele: minden pályázó a rajz hátoldalára írja rá a nevét, életkorát, elérhetőségét (postacímét és a szülei email címét) és a mű címét.

A pályaműveket postai úton várjuk.

Pályaműveket nem küldünk vissza.

A pályázatra való jelentkezéssel a pályázó gyerekek szülei hozzájárultak a pályázók személyes adatainak a kezeléséhez, tárolásához. A Muzsikál az Erdő Alapítvány biztosítja, hogy a személyes adatokat (elérhetőséget) harmadik fél számára nem adja ki.

Pályázhatnak:
1. óvodások
2. alsó tagozatos iskolások

A pályázatok beadási határideje: 2019. március 10. és május 6. között.

Beadási cím: Muzsikál az Erdő Alapítvány
3200 Gyöngyös, Gólya utca 28.

Zsűri: Az alkotásokat szakmai zsűri bírálja el.

Díjazás:
A zsűri által kiválasztott alkotásokat kiállítjuk a “Muzsikál az erdő” helyszínein.
Könyvek, “Muzsikál az erdő” -s ajándéktárgyak, rajzeszközök.
A legjobb alkotásokat beküldő alsó tagozatos osztály részt vehet a Kiskunsági Nemzeti Park területén egy erdei iskolai élményprogramon.

Fődíj: a legjobb alkotás készítője a családjával tölthet egy hétvégét egy mátrai vendégházban.

Az eredményhirdetés a “Muzsikál az erdő” a Hírös városban rendezvényünkön, május 25-én, Lakitelek – Tőserdőn.

A kiállításra szánt alkotások listáját május 22-én közzé tesszük honlapunkon, a http://www.muzsikalazerdo.hu

Érdeklődni:
Matúz Viktória muzsikal.matuzviktoria@gmail.com, vagy +36-30-366-09-66

Forrás: www.pafi.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
Magyar külgazdasági képviselet nyílt Jeruzsálemben

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök magyar külgazdasági képviseletet nyitott kedden Jeruzsálemben.

Close