Nyílt pályázati felhívás: „A magyar kultúráért és oktatásért”

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010.évi

CLXXXII. törvény és a végrehajtását szabályozó 367/2010.(XII.30. )

Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet az alábbiak szerint:

1. A pályázat célja:

A Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása jegyében.

A felhívás a magyarság összetartozása jegyében értékteremtő, konkrét szellemi és/vagy tárgyi eredményt felmutatni tudó programok megvalósítására szeretne ösztönözni, e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával.

Ssz. A pályázat célja

1. Magyar nyelvű oktatási feladatokat is ellátó közoktatási és felsőoktatási intézmények, háttérintézmények programjainak támogatása

– oktatási intézmények képzéseit kiegészítő készség- és képességfejlesztő programok, tanfolyamok, ösztöndíjprogramok

– oktatási intézmények helyi munkaerőpiaci igényeknek megfelelő akkreditált képzései

– – vasárnapi és hétvégi iskolák képzési programjai, anyanyelvápolás

– a szórványvidék magyarságtudatot, nemzettudatot erősítő történelmi,helytörténeti képzései, programjai, rendezvényei

– iskolák közötti vetélkedők, tanulmányi versenyek, iskolai történelmi tanulmányi emlékhelytúrák, kirándulások

– felsőoktatási intézmények magyar nyelvű, magyar témájú kutatási programjai

– diákszövetségek, hallgatói önkormányzatok programjai

– iskolabusz-, diákotthon programok nem beruházási jellegű támogatása

2. Magyar nyelvű felnőttképzési, szakképzési és kutatási programok támogatása

– pedagógus-továbbképzés, munkanélküliek átképzése és továbbképzése

– a szórványvidék szakképzési és továbbképzési programjai

– nonprofit képző intézmények a helyi munkaerőpiaci igényeknek megfelelő akkreditált képzései

– ifjúsági szervezetek oktatási, képzési programjai

– kutatóintézetek kutatási programjai

3. Magyar történelmi és kulturális örökség ápolása, kulturális és hagyományőrző programok támogatása

– közművelődési intézmények hagyományőrző kulturális programjai

– szórványvidék kulturális rendezvényei, hagyományőrző programjai

– a történelmi és kulturális örökség ápolása jegyében szervezett közösségépítő, helyismereti, természetjáró táborok, rendezvények

4. Oktatási és kulturális intézmények eszközfejlesztésének, illetve különösen indokolt esetben egyes felújítási költségeinek támogatása

– közoktatási, felsőoktatási és közművelődési intézmények készség-, képességfejlesztő, oktatási, képzési célokat szolgáló eszközbeszerzései

– informatikai infrastruktúra fejlesztéséhez kapcsolódó eszközbeszerzések

– az oktatás minőségének javulását szolgáló felújítási költségek

5. Egyházi intézmények, közösségek, civil- és ifjúsági szervezetek kulturális és karitatív programjainak támogatása

– egyházi intézmények ifjúságnevelési, szociális, közösségi programjai

– egyházi intézmények kulturális és történelmi programjai

– ifjúsági szervezetek kulturális, közösségi programjai

6. Magyar nyelvű média, színházi programok és könyvkiadás támogatása

– magyar nyelvű könyvek, sajtótermékek megjelentetése, honlapok, internetes portálok kialakítása vagy fejlesztése

– nemzeti összetartozást erősítő kiadványok, színházprogramok

– a megjelentetéshez, megvalósításhoz szükséges eszközfejlesztések

Az egyes szakmai pontok szerinti kiosztható keretek végleges nagyságáról a beérkezett pályázatok mennyisége és minősége alapján dönt a Bethlen Gábor Alap Bizottsága.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

3. A pályázók köre:

Magyarország határain kívül működő, jogi személyiséggel rendelkező intézmények, társadalmi szervezetek, alapítványok, egyházak.

Nem nyújthatnak be pályázatot: politikai pártok vagy közvetlen politikai tevékenységet folytató szervezetek, profitorientált gazdasági társaságok, és azok az intézmények, szervezetek, amelyeknek a pályázat benyújtásának időpontjában a magyar államháztartás felé lejárt esedékességű, elszámolatlan vagy visszafizetetlen kintlévősége van.

4. Egy pályázattal elnyerhető támogatás: 600.000 – 5.000.000 Ft közötti összeg.

Egy pályázó célonként, futamidőtől függetlenül csak egy pályázatot nyújthat be, de összesen legfeljebb 15 millió forint támogatásban részesülhet!

A 600.000 Ft-nál kisebb költségvetésű programok támogatására az Alapkezelő Romániában, Szlovákiában, Szerbiában és Ukrajnában lebonyolító szervezet közreműködésével, önálló nyílt pályázati kiírást jelentet meg.

Figyelem! Egy pályázó által készített azonos tartalmú pályázat – csökkentett költségvetési tartalommal – sem nyújtható be a helyi lebonyolító szervezetek közreműködésével kiírt pályázatra és az Alapkezelő által kiírt központi pályázatra. Amennyiben ez megtörténik, az Alapkezelő mindkét pályázatot kizárja.

5.Támogatható kiadások: a szervezet működtetési költségeire vonatkozó támogatási igénye pályázatonként nem haladhatja meg a programhoz kapcsolódó igényelt támogatási összeg 25%-át.

6. A pályázat megvalósulásának időszaka:

A pályázatok megvalósítása (lebonyolítási időszaka, futamideje) kétféle ütemezés szerint történhet:

• nyári programok esetében

Futamidő: 2011. május 20. – 2011. szeptember 30.

Benyújtási határidő: 2011. június 10.

Elszámolási határidő: 2011. október 31.

Kiosztható keretösszeg maximum 400 millió forint

• egyéb programok esetében

Futamidő: 2011. május 20. – 2012. március 31.

Benyújtási határidő: 2011. június 30.

Elszámolási határidő: 2012. április 30.

Kiosztható keretösszeg minimum 600 millió forint

7. A pályázat benyújtásának formája:

A pályázat benyújtása elektronikus (e-pályázat) formában történik.

A pályázatot a Bethlen Gábor Alap honlapján található pályázati adatlap pontos kitöltésével, a honlapon megjelölt mellékletek hiánytalan csatolásával lehet benyújtani.

Ettől eltérni és papír alapú pályázatot benyújtani csak indokolt esetben, írásos nyilatkozat benyújtásával lehet. Ebben az esetben a benyújtás napja a postára adás napja. A pályázat személyes benyújtására a kiíró nem ad lehetőséget.

A pályázatnak tartalmaznia kell

 a pontosan kitöltött e-pályázati adatlapot vagy kitöltött pályázati adatlapot

Továbbá a honlapról letölthető alábbi sablonok kizárólagos használatával:

 nyilatkozatot a működésről, a pénzügyi felhasználásról, inkasszó érvényesítésének lehetőségéről, illetve a betöltött vezetői tisztségekről

 a pályázat részletes szakmai projekttervét

 a pályázat költségtervét

 a program költségvetési tételeinek szöveges indoklását

továbbá

a pályázó által fontosnak tartott egyéb, a szakmai tervet kiegészítő dokumentumokat (pl. együttműködési nyilatkozatok, hasznosulást alátámasztó anyagok).

Az e-pályázat elkészítésének menetét a honlapon megtalálható e-pályázati kézikönyv részletesen tartalmazza.

Befogadási kritériumok

A pályázat érvénytelen, ha:

• a pályázó a pályázatot nem a felhívásban közzétett célra nyújtotta be;

• a pályázó az e- pályázati adatlap kötelezően kitöltendő mezőit nem töltötte ki;

• a projekt megvalósításának időtartama nem a pályázati felhívásban megadott időintervallumon belül van;

A pályázat érvényes, ha:

• a projekt kezdési időpontja későbbi, mint a pályázat befogadásának időpontja.

• a pályázati adatlapot, az adatlaphoz tartozó sablonok formátumát sem tartalomban, sem alakban nem változtatták meg;

• papíralapú pályázat esetén a kötelezően benyújtandó dokumentumokat csatolta a pályázó;

• a pályázatot papíralapon nyújtották be,és az arra jogosult képviselő által a pályázat a megfelelő módon aláírásra került;

• az igényelt támogatás összege nem haladja meg a maximálisan igényelhető támogatási összeget, és eléri a minimálisan igényelhető támogatást;

• a pályázat a benyújtási határidőn belül került benyújtásra;

• a pályázatot egy elektronikus példányban nyújtották be, amelyhez csatolták a kötelező mellékleteket ;.

• a pályázóra nem vonatkozik a pályázati szabályzatban szereplő kizáró okok egyike sem;

• a pályázó a szükséges nyilatkozatok minden feltételének megfelel.

8. A pályázatok tartalmi elbírálásának szempontjai:

Az Alapkezelő szeretné ösztönözni a pályázókat komolyan átgondolt, szakmai és költségtervezési szempontból is minőségi pályázatok elkészítésére.

Ennek kapcsán az Alapkezelő az alábbi értékelési szempontrendszer alapján dolgozza fel a beérkezett pályázatokat:

Tartalmi értékelés

• A pályázatban bemutatott fejlesztések a helyi feltárt szükségletekkel összhangban vannak

• A pályázó szervezet igazolt helyismerettel, legalább egyéves tapasztalattal rendelkezik a projektben megnevezett szakmai/földrajzi területen

• A projekt céljai a helyi/régiós probléma megoldására irányulnak

• A projekt céljai és részcéljai egymásra épülnek és elérhetők

• A projekt tervezett tevékenységei összhangban vannak a projekt céljaival

• A pályázó a projekt megvalósításakor biztosítja a helyi szakemberek bevonását

• A vállalt tevékenységek a pályázatban leírtak alapján szakmailag megalapozottak, átgondoltak és megvalósíthatók

• A projekt vállalt, számszerűsíthető eredményei reálisak és megvalósíthatók

• A projekt számol a megvalósítás során fellépő esetleges kockázatokkal és azok kezelésére intézkedéseket határoz meg-

• A projekt megvalósítói releváns tapasztalattal bírnak a projekt megvalósítása szempontjából

Pénzügyi értékelés

• A szöveges indoklás alátámasztja a részletes költségtáblába tervezett összegeket

• A tervezett kiadások a projekt(ek) megvalósítása szempontjából indokoltak

• A pályázó által benyújtott költségvetés összhangban van a vállalt szakmai feladatokkal

• A pályázó önrész vállalásának mértéke is befolyásolja az értékelést

További értékelési szempontok

• A pályázat kellően kidolgozott, felépítése logikus, elemei koherensek

• A projekt, a pályázati tevékenység szerinti ütemezése világos és megvalósítható

• A tájékoztatás biztosítása érdekében megfelelő tevékenységeket terveztek ahhoz, hogy a projekt eredményei szélesebb körben is ismertté váljanak

Eszközfejlesztés, felújítás esetén releváns:

• Az eszközfejlesztés beszerzése költséghatékony módon történik

• A felújítási tevékenységek költséghatékony módon valósulnak meg

A beérkezett pályázatokat az Alapkezelő ellenőrzi és feldolgozza, majd támogatási javaslattétellel továbbítja a Bethlen Gábor Alap Kollégiumának, amely döntési javaslatát a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény alapján a Bizottság elé terjeszti.

9. Nyertes pályázat esetén az Alapkezelő a pályázóval szerződést köt. Ennek feltételeit illetve dokumentumait (szerződés és mellékletei) a „2011. évi Pályázati szabályzat nyílt pályázatokhoz” című dokumentum tartalmazza.

A támogatási szerződés megszegésének következményei, elállási jog:

Amennyiben a támogatott a támogatási összeget a szerződésben meghatározott céltól eltérően használja fel, vagy egyéb, a pályázattal kapcsolatosfontos kötelezettségét nem teljesíti, a támogató jogosult a szerződéstől elállni, azt azonnali hatállyal felmondani, és a szerződésszegés következményeit alkalmazni.

A támogatott szerződésszegés esetén köteles a támogatás összegét részben vagy egészben visszautalni, és a szerződés felbontásának napjától érvényes magyar jegybanki alapkamat kétszeresének alapulvételével számított kamatot is megfizetni a Bethlen Gábor Alap MÁK HU50 10032000-00303200-00000000 számú kincstári előirányzat-felhasználási keretszámlájára, forintban teljesítendő utalásként.

10. A pályázati csomag tartalma:

• pályázati felhívás

• 2011. évi pályázati szabályzat nyílt pályázatokhoz

• pályázati adatlap és mellékletei

(részletes szakmai projektterv,

költségterv ,

költségterv tételes indokolása ,

nyilatkozat a működésről, pénzügyi felhasználásról, vezetői tisztségről)

• pályázati adatlap kitöltési útmutató

11. Adatvédelmi hozzájárulás

A pályázat beadásával a pályázó vállalja, hogy hozzájárul adatainak és a döntés tartalmának a Bethlen Gábor Alap internetes honlapján való nyilvános közzétételéhez, valamint a szomszédos államokban élő magyaroknak nyújtott támogatások központi nyilvántartásáról szóló 233/2005.(X.19.) Korm. rendelet alapján létrehozott nyilvántartási rendszer kezelőjének történő továbbításához.

További információk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján – www.bgazrt.hu – a „Pályázati szabályzat” címszó alatt találhatók.