fotozas 001

Our world is beautiful – gyönyörű világunk

A pályázat célja a világ szépségének bemutatása a fotósok szemszögéből.
A nyertes fotók kiválasztásáról egy zsűri dönt.
A CEWE 1000 értékes nyereménnyel díjazza a nyerteseket. A győztes fotók a „Nyertesek” menü alatt kerülnek bemutatásra.
Minden díjazottat írásban értesítünk (e-mailben vagy levélben).
A résztvevők legfeljebb 25, saját maguk által készített digitális fényképpel pályázhatnak, amelyek felett teljes szerzői és felhasználási joggal rendelkeznek, és amelyek témája nem ellenkezik sem a származási ország, sem az Európai Unió jogi rendelkezéseivel, sem a képen ábrázolt személyek személyiségi jogaival.

A fotókat 2017. június 30-ig lehet feltölteni a következő hat kategóriában: „Sport”, „Emberek”, „Tájak”, „Épületek”, „Közlekedés és infrastruktúra”, valamint „Természet”.

Pályázni kizárólag online úton, a pályázat holnapjain keresztül lehet. A levélben vagy egyéb úton benyújtott munkákat nincs módunkban figyelembe venni.
A 1-6. helyezéseket leszámítva a kategóriák csupán a benyújtott fotók tematikai rendezését és ellenőrzését szolgálják a zsűrizés során. Ennek megfelelően a 7-1000. helyezett nyertes fotók tematikai eloszlása véletlenszerű. A pályázók a feltöltött fényképeket, valamint a képek adatait és leírását személyes felhasználói fiókjukon keresztül kezelhetik.

A feltölthető képek felbontása minimum 1240 x 768 pixel, fájlmérete pedig maximum 22 megabyte (MB). A képek kizárólag JPEG-formátumban tölthetőek fel. Ezen túlmenően a pályázóknak rendelkezniük kell a feltöltött képek eredeti méretű változatával is, melyet a szervező a pályázóktól adott esetben kiállításokon és nyomtatott médiumban való megjelentetés céljából a lejjebb foglalt marketingtevékenységek keretében elkérhet.
A pályázat szervezője fenntartja magának a jogot, hogy a témakiírástól jelentős mértékben eltérő képállományokat törölje. A képek törléséről külön értesítést nem küldünk, továbbá a pályázat szervezője fenntartja magának a jogot, hogy bármikor és előzetes bejelentés nélkül módosítsa vagy kiegészítse az általa rendelkezésre bocsátott tartalmakat, akkor is, ha ez befolyásolja a pályázat részvételi feltételeit.

A versenyen való részvétellel a Résztvevő a feltöltött képek fölötti – és alábbiakban meghatározott – felhasználási jogai tekintetében a Szervezőnek határozatlan időre szóló, ingyenes használati és hasznosítási engedélyt ad.

Szervező jogosult közzétenni, sokszorosítani, szétosztani vagy más formában felhasználni a fényképeket az egész világon, bármely médiában, bármilyen célra, bármilyen formában, bármely metódussal vagy eszközzel, amelyet eddig ismerünk vagy ezután fognak felfedezni.

Az engedélyezett felhasználási jogok, korlátozás nélkül az alábbiakat tartalmazzák:
a. kiállításokon való bemutatás,
b. Interneten és szociális médiákban való bemutatás,
c. harmadik fél által történő, sajtón keresztül történő publikáció
d. CEWE fotópályázati eredmények publikálása során.

Szélesebb kereskedelmi célra történő felhasználás esetén a szerzővel való egyedi megállapodás szükséges.
A fotópályázaton történő részvétellel a résztvevő megerősíti, hogy ő a feltöltött fotók készítője, és így korlátlan jogokkal bír a fotók használatát illetően. Résztvevő felelősséget vállal továbbá, hogy a feltöltött fotókkal kapcsolatban harmadik személy semmilyen jogokkal nem rendelkezik, különös tekintettel arra, hogy minden, a képen ábrázolt személy tudatában van és egyetért a fent megnevezett használati formákkal, és ezek nem sértik harmadik felek szerzői jogait. Bármely, harmadik fél által támasztott követelésért a pályázó felel, azért Szervező nem vonható felelősségre.
A CEWE alkalmazásában álló és más, a fotópályázat koncepciójának kidolgozásában és megvalósításában közreműködő személyek ki vannak zárva a részvételből.

A pályázó egyetért azzal, hogy a neve szerzőként legyen feltüntetve és biztosítja a szervezőket arról, hogy a feltöltött fájlok tartalma nem sérti az érvényes tilalmi rendelkezéseket, különös tekintettel a gyermekpornográfia terjesztésére vonatkozó tilalmat. A közzététel feltételei alapján a fotók közzétételéért nem jár sem honorárium, sem egyéb díjazás.
A résztvevő bármikor visszavonhatja fotóit a pályázatból az érintett fotó törlésével a személyes felhasználói fiókon keresztül. Kivételt képeznek azok a fotók, melyek a zsűrizést követően már felkerültek a „Nyertesek” honlapra.
A fotók feltöltésével a résztvevő elfogadja a Részvételi feltételeket.
Jogi út kizárva.
Az iOS rendszeren futó CEWE Photo Contest applikáció használatára vonatkozó felelősséget kizáró nyilatkozat: Megjegyzendő, hogy az Apple Inc. nem vesz részt a pályázat lebonyolításában, illetve szponzorálásában. A pályázat nyereményei között nem szerepelnek az Apple Inc. termékei. Továbbá az Apple Inc. semmilyen felelősséget nem visel az applikációért vagy annak használatáért.
http://palyazat.fotokonyv.hu/beautiful-world-2016/register