Pályázat a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíjának elnyerésére 2018-ban

A Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat kiemelkedő kutatási-fejlesztési teljesítmény ösztönzésére és elismerésére az MTA elnöke által felkért és az MTA köztestületi keretei között működő Kuratórium nyilvános pályázati rendszerben ítéli oda. Az ösztöndíjra 45. életévüket még be nem töltött, tudományos fokozattal rendelkező, de MTA doktora címet még nem szerzett személyek pályázhatnak.

A Magyar Tudományos Akadémia nyílt pályázatot hirdet a 156/1997. (IX. 19.) számú Kormányrendelettel létrehozott Bolyai János kutatási ösztöndíjra.

Az ösztöndíj célja: tudományos munka megírásának vagy azzal egyenértékű kutatási témában létrehozott alkotás elkészítésének, valamint az MTA doktora cím elnyerésére irányuló felkészülésnek elősegítése. A pályázat valamennyi tudományterületen, illetőleg tudományágban benyújtható.

Az ösztöndíjra pályázhat az a felsőfokú végzettséggel rendelkező személy, aki

• magyar állampolgár, vagy határon túli magyar kutató,
• a pályázat benyújtásakor PhD, vagy azzal egyenértékű tudományos fokozatot igazoló doktori oklevéllel rendelkezik, illetve ha ekkor még nem rendelkezik azzal, de már az egyetem doktori tanácsának a fokozat odaítéléséről szóló döntése megtörtént, akkor ezt a tényt igazolja,
• a pályázat benyújtásakor még nem szerzett MTA doktora címet,
• a pályázat benyújtási határidejének időpontjáig a 45. életévét még nem töltötte be, valamint
• kutatásait magyarországi tudományos intézményben (felsőoktatási intézményben, akadémiai kutatóintézetben, egyéb tudományos kutatóhelyen) kívánja végezni, és ehhez az intézmény fogadókészségéről szóló nyilatkozattal rendelkezik.

A pályázatot magyar nyelven kell benyújtani.

A pályázatot elnyert kutatók 2018. szeptember 1-jétől, az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriumának kedvező döntése alapján részesülnek az ösztöndíjban.

A részletes pályázati kiírást az alábbi LINKRE kattintva tekintheti meg, vagy IDE kattintva töltheti le.